Vidnyánszky kaposvári iskolájában az ment az órán: A Nyugat zsidó szennylap, Kertész Imre nem magyar

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

„Nálunk zajlott ideológiai nevelés - nem az SZFE-n!” Erről beszélt a Partizánnak Bergendi Barnabás és Hermányi Mariann, akik mindketten a Vidnyánszky Attila vezette kaposvári képzésen szereztek színészdiplomát. 

Vidnyánszky rendszeresen arról beszél, az ő világnézete nem kap teret, a Kaposváron végzett hallgatók elmondása szerint viszont ennek nem volt ott különösebb korlátja. (Kaposvárra 2011-ben érkezett meg Vidnyánszky Attila, akinek addig nem volt köze az egyetemhez, mégis címzetes egyetemi tanári címet kapott.)

A két színész elmondta, képzésük akadozott, rendszeresen maradtak el, vagy voltak tömbösítve órák, sokszor azért, mert Vidnyánszky egyéb feladatai mellett egyszerűen nem ért rá velük foglalkozni. Gyakori volt az is, hogy az utolsó pillanatban kapták a telefont arról, hogy elmarad egy órájuk, mert Vidnyánszkynak más dolga van. Azt is elmondták ugyanakkor, hogy amikor foglalkozott velük, akkor figyelmes, jó tanár volt, akitől nagyon sokat tanultak. Nem is igazán értik, Vidnyánszky hogy viselkedhet úgy, ahogy most az SZFE-vel, mert velük személy szerint egészen másmilyen volt, és sosem beszélt hozzájuk hatalmi pozícióból.

Vidnyánszky Kaposvárra hívta többek között Eperjes Károlyt, Takaró Mihályt és Fábry Kornél atyát. Takaró Mihály irodalomtörténészről mindkét színész elmondta: óráján simán zsidó szennylapnak nevzete a Nyugat című folyóiratot, és elmondta azt is, hogy Kertész Imre szerinte nem magyar. (Takaró ezeket a kijelentéseket elmondta máshol is, ebben nincs újdonság, ezek szerint viszont egy felsőoktatási intézmény óráján is ezt képviselte.)

Takaró az interjúalanyok szerint ilyenkor hozzátette azt is, hogy ez csak az ő véleménye, nem kell hinni neki, mindenki nézzen utána maga. A vizsgán pedig azért nem ezt az álláspontot kérte számon. Hermányi Mariann szerint pedig ezt leszámítva magával ragadóan tudott beszélni az irodalomról, az ő osztályának pedig volt elég erős szűrője ahhoz, hogy az ilyen üzenetek ne tudjanak átmenni. Elmesélte azt is: Takaró Mihály az óráján megkérdezte a hallgatóktól, ki milyen vallású. Hermányi pedig nem tartozik egyik valláshoz sem, mire Takaró azt mondta neki: „Akkor te vagy a kis liberális, ugye? Neked ezt most nehéz lesz.”

Bergendi Barnabás azt veti fel a műsorban: Vidnyánszkynak volt lehetősége Kaposváron bizonyítani, és ha ott jó képzést valósított volna meg, ők most azt mondhatnák az SZFE tiltakozó hallgatóinak, hogy nem kell aggódniuk. De nem tudják jó szívvel ezt mondani.