29 koronavírusos van a Kamaraerdei Úti Idősek Otthonban

Egészségügy
2020 szeptember 10., 19:03

FRISSÍTÉS:

A főváros legújabb közleményében azt írja:

„A Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának 572 lakója közül 25 és közel 300 dolgozója közül 4 esetében mutatták ki a koronavírus fertőzést az intézményben végzett tesztelések során. Az intézmény 3 telephelye közül 2 érintett, a Bánk bán utcai telephelyen nincs aktív fertőzött.

Az idős betegek többsége teljesen tünetmentes, néhányan pedig enyhe tüneteket mutatnak. Azonban gyógyulásuk és az otthon többi lakójának védelme érdekében az intézmény kérésére kórházba kerültek vagy kerülnek. Az otthonból kórházba került lakók egyike a mai nap folyamán elhunyt.”

Korábban írtuk:

A Kamaraerdei Úti Idősek Otthonban 15 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, miután múlt hét pénteken kiderült, hogy az egyik gyógytornász és még két lakó fertőzött, közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A kerületi tisztifőorvos elrendelte az intézmény C épületének járványügyi lezárását.

Múlt hét pénteken az intézmény gyógytornásza lett rosszul, aki augusztus végén dolgozott utoljára az idősotthonban, utolsó munkanapját követően telefonon jelentette be, hogy nem érzi jól magát, ezért a vezetőápoló otthonmaradásra és otthonában végzett tesztelésre utasította. Mivel a PCR-teszt koronavírus-fertőzést mutatott ki, az intézmény azonnal kontaktkutatást végzett, 30 lakó és 3 dolgozó azonnali szűrését rendelték el. Ekkor két egy szobában lévő lakóról derült ki, hogy szintén fertőzöttek, őket kórházba is szállították. (via hvg.hu)