„A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, és álljon meg az ország”

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban szólt az ország népéhez. Azt mondta, hogy mivel a járvány első és második hulláma számos ponton különbözik, ezért a védekezésünk is különbözni fog. Ezért a haditervet is másképpen kellett elkészíteni. 

És Orbán Viktor úgy látta jónak, hogy az első sokk után mindenképpen tartani kell egy nemzeti konzultációt. (Igaz, már februárban, a járvány előtt is terveztek egyet.) Azt mondta, tudni kellett, mi lesz az, amit az emberek az első hullám tapasztalatai után hajlandóak elfogani. Így a haditerv a nemzeti konzultáció eredményeire épül. Ezt egy mondatban úgy foglalta össze: „Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön”. Ezért a miniszterelnök arra jutott, hogy a vírus nem béníthatja meg újra Magyarországot

Én látom, hogy van bizonytalanság, nagyon sokan attól tartanak, hogy ugyanúgy le kell zárni az iskolákat, az óvodákat, a boltokat, szóval az életünket ugyanúgy szigorú korlátozások alá kell vonni, mint tettük az első hullám esetében. Szeretném világossá tenni a hallgatók előtt, hogy ennek az ellenkezőjére készülünk” - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy persze, meg akarják védeni az idősek életét, de 

„a cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, és álljon meg az ország”. 

Hanem a cél most az, hogy megvédjék az ország működőképességét. Elmondása szerint a konzultációból azt olvasta ki, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a vírus újra megbénítsa az országot. 

Elmondta, hogy a fertőzés most is elsősorban az időseket fenyegeti, és itt megemlítette a Kamaraerdei úti idősotthont. „Szép dolog, hogy a főpolgármester úr levelet ír nekem, de arra kérem, hogy inkább végezze el a feladatát, és ne kísérletezzünk. Ez nem olyan, mint egy biciklisáv fölfestése: vagy sikerül vagy nem. Nem babra megy a játék, hanem életekről van szó. Kellő komolyságot kérek mindenkitől, a főpolgármester úrtól is, a politikai célú levélírások helyett”- fűzte hozzá. 

Tudtuk eddig is, hogy a magyar asszonyok anyatigrisek”

Az iskolákkal kapcsolatban Orbán elmondta, hogy általános korlátozásra nem kell számítani. „Azt természetesen nem tehetjük meg, hogy ha valahol felüti a fejét a járvány egy iskolában, akkor nem reagálunk. De a reagálás nem az, hogy bezárjuk az iskolát, hanem elsősorban próbáljuk a fertőzötteket kivenni, izolálni, kontaktokat azonosítani. Ha ez nem segít, akkor az osztályt kell elszigetelnünk. És ha semmi nem segített, akkor jöhet csak az iskolának a bezárása, de akkor is gondoskodnunk kell a nem fertőzött gyermekek megőrzéséről, hogy a szülők közben a mindennapi életüket a megszokott kerékvágásban folytathassák. Tehát nem akarjuk, hogy az iskola megállása miatt a szülőknek is otthon kelljen maradniuk” - mondta a miniszterelnök, aki szerint egyébként le a kalappal a szülők előtt. „Tudtuk eddig is, hogy a magyar asszonyok anyatigrisek, az rendben van, de a férfiak is jól küzdöttek tavasszal szerintem” - emelte kalapját Orbán Viktor. Szerinte el kell kerülni az általános óvoda- és iskolabezárásokat, ezért egyedi döntéseket kell hozni.

Ingyenes influenzaoltás, hatósági áras tesztek

A miniszterelnök megemlítette, hogy látogatási tilalmat rendeltek el az idősotthonokban és a kórházakban, aminek ha kell, rendőri erővel is érvényt szereznek. Hozzátette, hogy a kötelező maszkhasználatot is komolyan kell venni, szükség esetén szélesíteni kell. Az iskolákban pedig elrendelték a kötelező hőmérséklet-ellenőrzést belépéskor. 

Orbán Viktor utasítást adott Kásler Miklósnak, hogy az influenza elleni oltást minden önként jelentkezőnek ingyenes kell biztosítani. Valamint utasítást adott ki arra is, hogy  rövid időn belül hatósági árassá tegyék a teszteket. 

A konyhából szurkol Trumpnak 

Orbán Viktor megosztotta a hallgatókkal, hogy tegnap este éppen otthon, a konyhában volt, amikor felhívta Donald Trump, és hosszabban beszéltek az amerikai járványügyi helyzetről és a választási kilátásokról. Hozzátette, hogy személy szerint szurkol Trumpnak, hogy nyerje meg a választást, mert „amit ő képvisel, az jó Közép-Európának”. Megjegyezte, hogy néha azért Angela Merkellel rácsörögnek egymásra.

A fővárosnak a megtakarításaiból kell segítséget nyújtania

Beszélt a gazdasági intézkedésekről is. Elmondta, hogy ma többen dolgoznak Magyarországon, mint januárban. (Egyébként a nyár mindig erősebb.) Mivel márciusban a turizmus katasztrófális helyzetbe került, ezért pénzügyi lehetőséget teremtettek az emberek számára, hogy belföldi turizmusban vegyenek részt, és szerinte „a vidéki Magyarországon ez működik”.

Hozzátette, hogy Budapest egy másik helyzet, mert itt a külföldiekre épül a turizmus. „Ez be is szakadt. Még szerencse, hogy van a fővárosnak több mint 100 milliárd megtakarított pénze, amit még Tarlós István takarított meg. Most ebből 50-60 milliárd forintot könnyen fel tudnak használni” - állapította meg a miniszterelnök, aki szerint ha ezt most még nem is akarják felhasználni, akkor végül „a józan belátás majd felülkerekedik”. Példaként említette, hogy Budapesten a taxisoknak segítség kell, az idegenforgalomban dolgozóknak és a vendéglátósoknak segítség kell, és a szállodásokkal is ez a helyzet.  

De úgy tűnik, Orbán Viktor nem kormányzati segítségre gondolt, mert miután megjegyezte, hogy Budapest az ország leggazdagabb városa, még hozzátette: 

Szerencsére itt az önkormányzatnál van elegendő megtakarítás, hogy azt mozgósítani lehessen, és szerintem kell is.”

Pénz sosincs elég, de ha az ember akarja, hogy legyen, akkor lesz

A miniszterelnök azt ígéri, hogy visszamegy „Facebook-huszárnak”, és gyakrabban jelentkezik bejelentésekkel az oldalán. Elmondta, hogy béremeléseket szeretne, ha többen dolgoznának, mint korábban, ha beruházások lennének. Ennek a fedezetéről elmondta: „természetesen pénz sosincs, legalábbis sosincs elég, de ha az ember akarja, hogy legyen, akkor lesz”.

Elismerte, hogy a költségvetés hiánya „nem néz ki jól”. Elmondta, hogy módosítani kellett a hiánycélt, mert ha tartanák a korábbi szintet, akkor megbénulna az ország. Hozzátette, a magyar gazdaság iránti bizalom rendkívül erős, elsősorban itthon. Tehát ha kibocsátanak egy lakossági kötvényt, azt megveszik az emberek. „Miért kellene nekem Soros Györgyöt vagy külföldi bankárokat nyereséghez juttatnom az állampapír-vásárláson keresztül ahelyett, hogy a Kovács bácsinak meg a szomszédoknak adnánk lehetőséget arra, hogy ő vásároljon papírt, és a kamat inkább nála legyen, ne pedig a külföldi hitelezőnél” - értekezett a miniszterelnök.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó