A kormány azt akarja, hogy kisebb legyen a nyereség a koronateszteken

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón a hatósági áras koronatesztről elmondta, hogy ezeknél olyan árat kell meghatározni, amin még beszerezhető, de nincs 3-4-5-szörös nyereség rajta. Gulyás szerint az üzleti érdeknek háttérbe kell szorulnia.  „Bárki tesztelhet, csak a hasznot nem a koronavírus elleni teszteken kell megkeresni” - jegyezte meg Gulyás.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, mellette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő érkezik a Kormányinfó sajtótájékoztatóraFotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Szerinte olyan különbségek voltak, amik piacgazdasági körülmények között előállhatnak, de amikor a tesztelés az egészségügyi védekezést érinti, akkor a kormánynak közbe kell lépnie. Abban biztos, hogy 6-8 ezer forintnál alacsonyabb lesz a tesztek ára.

A 444 kérdésére a miniszter azt is elmondta, mérlegelik, hogy a karantén hosszát 14 napról 10 napra szállítsák le. Később hozzátette, hogy gondolkodnak a maszkviselés szigorításán, és Gulyás egyetért a főpolgármester törekvéseivel. Karácsony Gergely csütörtökön jelentette be, hogy rendkívüli közgyűlést tart hétfőn délután, amin járványügyi intézkedésekről dönthet a testület. A napirendi pontok között szerepel majd a maszkviselés szigorítása, például a moziban és a színházakban, és a maszkviselési kötelezettség megszegőinek szigorúbb szankcionálása.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó