Köhögő emberek ne menjenek tömegbe

Egészségügy
2020 szeptember 14., 09:31

Új eljárásrendeket dolgozott ki és tett közzé hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ a járvány második hullámára. Mivel a kormányzat nem hozott lényegi új intézkedéseket, ezért az új protokoll csak ajánlásokat fogalmaz meg.

Rendezvények

Az NNK új eljárásrendjében a kormány március 8-i és június 17-i rendeleteire hivatkozva továbbra is engedélyezi a legfeljebb ötszáz fős zenés-táncos események megtartását, illetve jelzi, hogy egyéb rendezvények esetén egyelőre nincs létszámkorlát. Mindazonáltal az eljárásrendben azt írják, hogy "nagy létszámú rendezvények megtartását járványügyi szempontból nem támogatjuk".

Általános ajánlásként azt írják, hogy mivel a járvány elsősorban cseppfertőzéssel terjed, ezért fontos, hogy "kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személyek vegyen részt a rendezvényen".

Ezen túl csak személyes és általános higiéniai szabályok betartását javasolják, vagyis a rendszeres kézmosást, "a köhögési etikett szabályainak" betartását, a felesleges testi kontaktus kerülését, illetve a rendezvények helyszínének alapos fertőtlenítését és gyakori szellőztetését javasolják.

A maszkviselést zárt térben ajánlják akkor, ha nem biztosítható a közösségi távolságtartás.

Konferenciák

A fentiekből következik, hogy az aktuális járványügyi szabályok alapján konferenciákat korlátozás nélkül lehetne tartani. Az NNK új eljárásrendjében az egészségügyi, szociális és köznevelési területen "kizárólag a közfeladat ellátáshoz közvetlenül kapcsolódó konferenciák" megtartását engedélyezi. Ezeken ajánlásuk alapján szintén csak tünetmentes, magukat egészségesnek érző személyek részvételét javasolják, továbbá a fent már részletezett higiéniás előírások betartását.

Idősotthonok

A tavaszi első hullámban a járvány elsősorban intézményekben, vagyis kórházakban és idősotthonokban terjedt. Most még jellemzően közösségekben, de a tavaszi tapasztalatokból tudjuk, hogy ha ezekbe az intézményekbe bejut a vírus, nagyon gyorsan végigfertőzheti az ápoltakat, gondozottakat. Legújabb eljárásrendjében az NNK ezért az intézményekben dolgozók számára megfelelő védőruházat és egyéni védőeszközök biztosítását írja elő, valamint az intézmények gyakori és mindenre kiterjedő fertőtlenítését.

Ebben a protokollban megemlítik, hogy jelen ismereteink alapján nem bizonyított, hogy a járvány felületi érintkezéssel is terjedne, ezért az új eljárásrend szerint "nem kifogásolható" a hozzátartozók által készített ételekből összeállított csomagok küldése az idősotthonokba.

Ha fertőzött gondozottat találnak, őt azonnal el kell különíteni, az intézmények zárt jellege miatt pedig a dolgozókat és a többi gondozottat is kontaktnak kell tekinteni.

Hajléktalanszállók

Az új eljárásrend elsősorban a higiéniás és távolságtartási szabályok fokozott betartását írja elő.

Bölcsődék

A bölcsődék esetében az alapszabály, hogy a szolgáltatást kizárólat egészséges, tüneteket nem mutató gyerekek vehetik igénybe, és a dolgozók is csak akkor állhatnak munkába, ha tünetmentesek. Az új eljárásrendben bölcsődei ellátás során nem javasolják, hogy a gyermekek maszkot hordjanak, mert "a maszkhasználat a gyermekek szervezetét jelentősen megterheli", alvás közben pedig veszélyes is lehet. Összességében úgy értékelik, hogy a maszkviselés ebben a korcsoportban inkább kockázatot jelent, mint védelmet.