Romániában csak ott nyitották meg az iskolákat, ahol nem túl magas a fertőzési ráta

külföld
2020 szeptember 14., 10:16

Romániában - ahol az utóbbi két hétben 85 új megbetegedés jutott minden 100 ezer lakosra és így jelenleg az EU ötödik leggyorsabban fertőződő tagállama - a hatóságok úgy döntöttek, hogy minden olyan településen megnyitják az iskolákat, ahol a lakosság utóbbi kéthetes fertőzési rátája nem éri el a három ezreléket.

Ahol magas a fertőzési ráta, ott az oktatást részlegesen vagy teljes egészében az internetre költöztetik.A fertőzési veszély csökkentése érdekben a tanároknak és diákoknak egyaránt védőmaszkot kell viselniük, kezüket rendszeresen fertőtleníteniük kell, az osztálytermekben és folyósokon is távolságtartást, kötelező útvonalakat írnak elő számukra, a különböző osztályokat lehetőleg eltérő időpontban engedik szünetre, hogy a minimálisra csökkentsék az érintkezést közöttük. A szülőket nem engedik be az iskolaudvarra.

Az óvintézkedések közé tartozott az is, hogy idén a szaktárca betiltotta tanévkezdő ünnepségeket.Így a diákok nem vihettek virágot a tanítónak vagy osztályfőnöknek, a tanulókat és tanárokat nem sorakoztatták fel az iskolaudvaron, hogy meghallgassák az igazgató és a - két hét múlva tartandó önkormányzati választásokra kampányoló - politikusok beszédeit.

Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint 12 423 iskolában a hagyományos óralátogatással, 262 iskolában kizárólag online, 4915 iskolában pedig vegyes rendszerben kezdődik az oktatás. Az iskolák a rendelkezésükre álló hely függvényében elvileg szabadon dönthettek arról, hogy a hatóságok által ajánlott zöld (hagyományos), sárga (vegyes), vagy vörös (kizárólag online) forgatókönyvet alkalmazzák-e.

Az ország mintegy 2,8 millió diákja közül mintegy százezer nem mehet iskolába, mert az intézményt nem nyitották ki. A kormánynak nem sikerült befejeznie a rászorulók számára hónapok óta beígért 250 ezer táblagép beszerzését. Monica Anisie oktatási miniszter szerint a gyerekek mintegy 88 százalékának van saját, vagy a hatóságok által rendelkezésére bocsátott laptopja vagy táblagépe, amelyen bekapcsolódhat az online oktatásba.

Az ország 41 megyéje közül 11-ben - köztük a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében - nincs egyetlen olyan tanintézmény sem, amely a vörös forgatókönyvet alkalmazva legalább részlegesen ne nyitott volna ki.

Romániában a megelőző két hétben regisztrált lakosságarányos fertőzési ráta függvényében múlt hétfőn sorolták a zöld, sárga vagy vörös zónába az ország településeit. A több mint 3100 település többségében, ahol a helyi lakosság kevesebb mint 1 ezreléke fertőződött meg augusztus 24. és szeptember 5. között, elvileg megnyithatnak az iskolák.

Az országban 43 olyan település van, ahol a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést: ezeken a vörössel jelölt forgatókönyvet kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az oktatás minden osztály számára az interneten indul. (MTI)