Egy budai iskolában az egyik alsós évfolyam 4 tanárából 3 otthon van, és arra várnak, hogy végre leteszteljék őket

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Vasárnap kezdte rosszul érezni magát az a tanár, aki alsósokat oktat egy budai iskolában. Kapart a torka, láza nem volt. Felhívta az igazgatót, hogy mi a helyzet, mert ezekkel a tünetekkel nem akart gyerekek és a munkatársai közé menni. 

Miután a kormányzat részéről hetek óta azt hangoztatják, hogy a második hullámban kiemelten fontos az ország működésének biztosítása, a gazdaság működtetése, és ebben óriási nagy szerepe van annak, hogy az oktatás elinduljon, a szülők pedig dolgozni tudjanak menni, a tanár az igazgató után a mentősöket hívta. Kiváncsi volt, hogy van-e valamilyen különösebb eljárásrend, ha pegadógusként koronavírus-gyanús tüneteket észlel magán. Kiderült, hogy nincs, előbb a háziorvosát kell felhívnia.

Ez hétfőn reggel megtörtént. Elmondta, hogy nem érzi jól magát, a háziorvos visszakérdezett, hogy szerinte covidos-e. Ezt a tanár nem tudta megmondani, de jelezte, hogy így biztosan nem mehet be dolgozni. Hétfőre már a szaglása és az ízlelése is elszállt. Az orvos megkérdezte, hogy kér-e tesztet, a tanár kért. Az orvos jelezte, hogy akkor ezt intézi, 24-48 órán belül leveszik a mintát. 

Szerda délelőttig ez még nem történt meg, de közben a tantestület negyede kidőlt, szintén nem érzik jól magukat, otthon maradtak és várják, hogy jöjjenek a mentők. (Náluk a tanárok az iskolában a tantermekben és a tanáriban is hordanak maszkot.) Az alsósoknál két tanár viszi az osztályokat, egy délelőtt, egy délután. Van olyan évfolyam, ahol 4 tanárból 3 otthon van. És otthon is maradnak, amíg nem jön meg a teszt eredménye. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudni, mert előbb a mintát kellene levenni, és utána már pár nap annak vizsgálata. Ezzel elmehet az egész hét. (Bese Ferenc soroksári polgármester hétfőn délelőtt lett beteg, kedd délutánra már megvolt a teszt eredménye.)

A lapunknak mesélő tanár szerint őket az iskolakezdésnél senki nem tesztelte, pedig óvodáknál - amik önkormányzati, és nem állami fenntartásúak - ezt megteszik. Magánúton gyorsabb lenne a tesztelés, de azt neki kellene kifizetni, a 30 ezer forintos teszt, pláne, ha egy hónapban többször is kellene végezni, nem fér bele a tanári fizetésbe. Ahogy az sem, hogy ha pozitív lesz a tesztje, de már nem érzi rosszul magát, akkor ő fizessen a negatív tesztekért, hogy hamarabb visszatérhessen a munkába, ami a kormányzat szerint most az egyik legfontosabb. 

Nem kapnak pluszpénzt azok sem, akik a kieső pedagógusok helyett többet dolgoznak. Sőt, ha két két hétig pluszmunkát végeznek, utána viszont ők esnek ki, akkor a táppénz miatt még csökken is a fizetésük.  

Az év elején nekik megküldött járványügyi szabályokról azt mondja, hogy azok betarthatatlanok. Nem lehet másfél méterre ültetni a gyerekeket, a bútorok sem lehet kitolni a folyosóra tűzvédelmi szabályok miatt. A tankerülettől az iskola kapott pár doboz gumikesztyűt és maszkot, és pár tubus fertőtlenítőt, ami szinte semmire nem elég. A szükséges eszközöket a szülők hozták. 

A pénteki kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergely minisztert, hogyan védik a pedagógusokat. Azt mondta, hogy a 65 év felettieknél indokolt a munkavégzési kötelezettséget megszüntetni, de a tanároknak kevesebb, mint 1 százaléka tartozik ebbe a korosztályba. (60 és 65 közötti ugyanakkor a tanárok 10 százaléka.)

Gulyás szerint a kockázatos csoportokba tartozókat is mentesíteni kell az oktatás alól.

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem tesztelik a tanárokat, de legalább azokat, akiknek az osztályában van igazolt koronavírusos diák, Gulyás azt mondta, hogy minden egyes esetben kontaktkutatás van, ennek megvannak a szabályai, vagyis csak azokat tesztelik, akik meghatározott távolságon belül meghatárott ideig, vagy közvetlen kapcsolatban volt az igazolt fertőzöttel. 

Gulyás nem beszélt róla, de a hivatalos tájékoztató alapján őket tesztelik, ha egy iskolában kiderül, hogy fertőzött lett valaki:

  • a teszt elvégzése előtti (vagy tünetek észlelése előtti) 48 órát megelőző szoros kontaktok: 2m-en belül, 15 percet meghaladó kontakt, maszk nélkül
  • pozitív diák esetében: előtte, mögötte, mellette ülő diákok
  • pozitív tanár esetében: pl. nem kontakt az osztály, ha a táblánál állt egész órán, 2m távolságra, maszkban és nem fogta meg a diák ceruzáját, simogatta a buksiját stb.
  • testnevelés és egyéb órán: kontakt a páros gyakorlatnál a társ, de nem kontakt a terem másik végében, szabadtéren álló társ

Arról, hogy egy osztály távoktatásba menjen-e át, nem az igazgató, hanem az operatív törzs dönt. 

Visszatérve arra, hogy Gulyás mit mondott a tanárok teszteléséről. Szerinte megvannak a kontaktkutatás általános szabályai, ezeket alkalmazzák az oktatásban is, „hiszen ha nem az általános szabályokat évényesítjük, akkor olyan kazuisztikus szabályozás kell alkotni minden külön intézményre és élethelyzetre, amely aztán betarthatatlan lesz”.

A miniszter szerint nagyon fontos az oktatás, ezért be is fogják vezetni a testhőmérsékletmérést minden iskolában minden nap. Majd október elsejétől. Ez arra is lehetőséget ad majd, hogy ha valakinél a gyanú indokolja, akkor tesztelni is kell. 

Bár a tesztek felpörgetését a kormánynak tanácsokat adó szakértők is rendre sürgetik, Gulyás mégis úgy látja, hogy nálunk az egészségügyi világszervezet szabályainak megfelelően zajlik a tesztelés, ez eddig bevált, ennek ellenére február óta ezt mindenki támadja. 

„Magyarországon több mint félmillió tesztet végeztek el eddig, sem azt nem látom, hogy a szám kiugróan alacsony lenne, sem azt, hogy egyébként tünetek nélkül a teszt az olyan sok mindent kimutatna” - mondta a miniszter. Szerinte megfelelő időben kell tesztelni, mert ha 6-7 nap után nincsenek tüntetek, akkor nagy valószínűséggel nincsen fertőzés. 

Ezért nem nem javasolná azt a kormánynak és az egészségügyi ellátórendszernek sem, hogy „térjünk el azoktól az egyéként nemzetközileg hitelesített szabályoktól, amelyek eddig az eredményes védekezéshez hozzájárultak”. Azt ugyanakkor mérlegeli a kormány, hogy a karantént 14 napról 10 napra szállítsák le.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem