„Évekig csak azért voltam együtt vele, mert nem tudtam volna egyedül egy albérletet fenntartani”

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

  • A lakhatási válságnak van egy olyan vetülete is, amikor párok azért ragadnak benne rossz párkapcsolatokban, mert külön-külön képtelenek lennének boldogulni az albérletpiacon.
  • Ez a fajta lakhatási válság elsősorban a nőket érinti, akik közül még kiszolgáltatottabbak azok, akiknek a gyerekvállalás miatt csak a 25 ezer forintos GYES az egyetlen jövedelmük.
  • A kényszerből fakadó együttélések viszont könnyen bántalmazó kapcsolatokká fordulhatnak át. 

A lakhatási válság és a magas albérletárak egyik következménye, hogy párok a kapcsolat megromlása után is arra kényszerülnek, hogy együtt maradjanak, mert az egyik vagy mindkét fél nem tudna a másik nélkül fenntartani egy albérletet. Ez az anyagi függés rendszerint a nőket érinti, akiknek alapvetően alacsonyabb a keresetük vagy gyerekvállalás miatt épp nincs munkájuk. A probléma kezeléséhez jóval több kellene, mint a lakáspiac megregulázása és a bérleti díjak lecsökkentése, általánosan kellene javítani a nők munkaerőpiaci lehetőségeit. 

Kilenc hónapig a földön aludtam

„Évekig csak azért voltam együtt a gyerekeim apjával, mert anyagilag függtem tőle és egyedül nem tudtam volna fenntartani egy albérletet. Még a szakításunk után is 9 hónpig vele laktam, mert addigra teremtettem meg az alapot, hogy lépni tudjak” - mondja Gavrucza Izabella, akinek két éve sikerült elköltöznie két gyerekével együtt, és egyedül fenntartania egy albérletet.

Izabella még csak 17 éves volt, amikor összejött a nála 12 évvel idősebb férfival, akivel nagyon hamar össze is költözött, 20 évesen pedig már meg is szülte az első közös gyereküket. 

Izabella nem sokkal az első gyerekük születése után jött rá, hogy a férfi szeretőt tart, ezért szíve szerint már akkor elhagyta volna, de a férfi meggyőzte, hogy helyre tudják hozni a kapcsolatot, és erre kísérletképp meg is született a második gyerekük. A két gyerekük születése között ugyan dolgozott, de a jövedelmét mindig odaadta a férfinek a családi kasszába.

„Ha anyagilag megtehettem volna, akkor már a fiam születése után elhagytam volna őt, de még 5 évig benne maradtam, mert inkább eltűrtem mindent, minthogy megkockáztassam a bizonytalanságot, és hogy elvegyék tőlem a gyerekeket, mert nem tudok megfelelő életkörülményeket teremteni nekik” - mondja.

Izabella azonban hiába döntötte el, hogy nem szeretné folytatni tovább a kapcsolatot, egy évre volt szüksége ahhoz, hogy ehhez biztos anyagi alapot teremtsen. 

Kilenc hónapon keresztül Izabella a gyerekei szobájának padlóján aludt, mert a párjával nagyon megromlott a viszonya, és közben a gyermekelhelyezési per is folyt. Izabella szerint a férfi minden elkövetett, hogy megnehezítse neki ezt a kilenc hónapot, amíg még együtt laktak, például rendszeresen tűntek el a dolgai otthonról és az első gyerekét is teljesen ellene hangolta.

Izabella szerint a főnöke anyagi támogatása és a családja, barátai lelki támogatása nélkül öt év után sem tudta volna meglépni, hogy véget vessen ennek a kapcsolatnak és elköltözzön. 

A középosztályt is érintő probléma

Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület egyik alapító tagja szerint a lakhatás és a párkapcsolatok ilyen összefonódása egy nagyon égető probléma, amit ők is tapasztalnak a munkájuk során. Az egyesület 2014 óta foglalkozik alacsony bérleti díjú lakás kiadásával a nagyon alacsony jövedelműek számára, és gyakran szembesülnek azzal a helyzettel, amikor egy pár szétmegy és dönteni kell, hogy ki marad.

„Két olyan esetünk is volt, amikor a párok inkább együtt maradtak a lakhatás miatt egyfajta érdekszövetségben, mert anyagilag annyira ellehetetlenültek, hogy egyik se tudta volna a másik nélkül kifizetni még a mi alacsony bérleti díjú lakásainkat sem” - magyarázza Kovács Vera.

Ugyanakkor ez a kényszerhelyzet egyáltalán nem csak a szegényebb rétegekre jellemző, hanem a középosztályt is jelentősen érinti.A különbség pusztán az, hogy minél alacsonyabb társadalmi státuszú valaki, annál nagyobb a kényszer az együttélésre, mert mögöttük nincs kiterjedt kapcsolati védőháló, tehát egy költözésnél senkihez sem tudnak segítségért fordulni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egy középosztálybeli pár esetében olyan könnyű lenne ebből a függő helyzetből kikeveredni. Kovács Vera azt meséli, hogy vannak olyan középosztályból származó ismerősei, akik már elváltak, de még mindig együtt laknak, mert annyira leromlana az életminőségük, ha külön költöznének, hogy inkább a lakás érdekében elviselik egymást.

„Egy középosztálybeli párnak nagyobb a kapcsolati tőkéje, adott esetben tudna hova menni, de 30-40 évesen már sok embernek elképzelhetetlen, hogy több emberrel költözzön össze egy albérletben főleg, ha már gyerekek is vannak” - magyarázza.

Kovács Vera szerint egyértelműen látszik, hogy a lakhatási válságnak ez a vetülete elsősorban a nőket érinti, akik még egy rossz kapcsolatban sem mernek fellépni, és mindent feláldoznak a gyerekek anyagi biztonságáért. Ennek aztán nem ritkán az a következménye, hogy nem egyszerűen rossz kapcsolatban ragadnak benne ezek a nők, hanem az a kapcsolat még bántalmazó is.

Egy ilyen bántalmazó kapcsolatból nem tudott menekülni Zsuzsanna sem anyagi okok miatt. A nőt a férje akkor kezdte el rendszeresen fizikailag bántalmazni, amikor már terhes volt a közös gyerekükkel.

Zsuzsanna korábban vendéglátásban dolgozott, jól keresett és egyedül is fenn tudott tartani egy albérletet, de amikor összeházasodott a férfivel és terhes lett, minden jövedelme egy közös számlára ment és a gyerek születése miatt a munkahelyét is ott kellett hagynia.  

„Nem volt munkám, a 25 ezer forintos GYES-ből pedig képtelenség lett volna egy albérletet fenntartani, és ezt ő is elhitette velem, hogy sosem boldogulnék egyedül, ezért négy évig kényszerből vele maradtam” - mondja.

Zsuzsanna szerint 25 évesen könnyen elhitte, hogy nem tudná saját magát és a gyerekét sem ellátni, és a családja segítségre sem számíthatott. Zsuzsannacsak arra várt, hogy a fia elérje a kétéves kort és bölcsödőbe tudja adni, ő meg elmehessen dolgozni, hogy saját jövedelmhez jusson.

Csakhogy hiába lett Zsuzsannának keresete, a férfi rendelkezett minden pénz felett, hogy ezzel is maradásra kényszerítse a nőt.

„Titokban minden hónapban félreraktam 10 ezer forintot, hogy majd az elválásunkkor legalább pár hónapra legyen elegendő pénzem ételre” - mondja. 

Albérletet is titokban keresett, amiben viszont szerencséje volt, mert egy rokona hozzájuttatta egy kaució nélküli, alacsony bérleti díjú lakáshoz. A férfi viszont még ekkor is próbálta anyagi függésbe kényszeríteni a nőt azzal, hogy nem fizette a gyerektartási díjat, amíg nem volt erről bírói végzés. Szerencsére azonban Zsuzsanna a 110 ezer forintos gyári fizetéséből fenn tudta tartani az 50-60 ezer forintos vidéki albérletét.

„Nem volt könnyű ez a 6,5 év, amíg ebben a kiszolgáltatott helyzetben éltem, miközben végig bántalmazott is. Később nagyon nehéz volt összeköltöznöm az új barátomtól, mert rettegtem attól, hogy megint függőségbe kerüljek, és nekem kelljen majd elmenni és albérletet keresni, ha valami baj van” - mondja.

Nekem a gyerekek voltak a húzóerő

Kovács Annamária története abból a szempontból hasonlít Zsuzsannáéra, hogy ő is akkor vesztette el a saját jövedelmét, amikor összejött az egykori élettársával. Annamária 16 éves kora óta folyamatosan dolgozott, 20 évesen pedig már külön élt a családjától és egyedül tartott fenn egy albérletet.

Annamáriának a gyereke kétéves volt amikor elvesztette a munkáját, a GYES-ről pedig nem ő rendelkezett, az élettársa használta a bankkártáját, ezért Annamária jóformán semmilyen pénzt nem kapott kézhez. A férfi még a bevásárlást is maga intézte, Annamária sosem költhetett semmire.

„Eleinte ezt még úgy fogtam fel, hogy végülis ő dolgozik meg a pénzért, és milyen kedves tőle, hogy még be is vásárol. Egy idő után azonban frusztrált lettem ettől, aztán pedig megijedtem és kétségbeestem, mert tudtam, hogy nekem ebben a kapcsolatban már nincs jövőm, de rettentően egyedül éreztem magam” - magyarázza.

Annamáriának ráadásul korábban több megtakarítása is volt, de ezeket a férfi mind elherdálta. A nő hét évet élt anyagi függésben ebben a fizikailag is bántalmazó kapcsolatban, amikor végre két kisgyerekkel az oldalán meg tudta lépni, hogy elköltözzön.

„Az volt a kezdő lökés, amikor megtudtam, hogy a szeretőjére rengeteget költ, miközben otthon a gyerekeknek kenyérre se futja. Nekem a gyerekek voltak a húzóerők, miattuk tudtam azt mondani, hogy ennek vége” - magyarázza.

Annamária szó szerint a bizonytalanságba ugrott, két kisgyerekével az édesanyja lakásába, egy szobába költözött be 8 hónapra, amíg munkát nem talált Budapesten. 

Az Utcáról Lakásba Egyesület alapítója szerint azonban sokkal kevesebb ilyen ügy lehetne, ha rendszerszintű változást tudnánk elérni nem csak az albérlet piacon, hanem ha a nők helyzete is javulna. 

 „A probléma megoldásához az alapvetően kevés, hogy lejjebb visszük az albérletárakat. Szükség lenne egy olyan szociális ellátási reformra is, ami azokat segítené, akiknek csak egy kis pluszra van szüségük ahhoz, hogy elköltözzenek, például ha a kaució kifizetésére lehetne támogatást kérni. Általánosságban viszont szükség lenne arra is, hogy a nők ne keressenek kevesebbet ugyanabban a pozícióban is mint a férfiak, hogy a munakidejük ne essen egybe azzal, amikor a gyerekért kell menni az óvodába, stb." - magyarázza.

Illusztráció: Kiss Bence/444.hu

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem