“Szar, szemét szekusok” - ezzel támadta meg Erdélyből áttelepült fideszes vetélytársát Demeter Ervin egykori fideszes titokminiszter

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A XXI. századi magyar politikatörténet messze legszórakoztatóbb beszédét tartotta a XXI. századi magyar politikatörténet egyik legunalmasabb figurája egy elvileg szuper unalmas eseményen, még idén augusztusban - derül ki az Átlátszó friss cikkéből.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy elektromos gokartban az Avalon Park I. ütemének ütemének átadásán 2015. június 12-én Miskolctapolcán. Mögötte Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (b), és Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott (b2).Fotó: Vajda János / MTI

Hősünk, Demeter Ervin, az MDF-esként indult, majd a Fideszbe átigazolt politikus a rendszerváltás óta volt fővárosi MDF-frakcióvezető, MDF-es és fideszes parlamenti képviselő (többször is), az első Orbán-kormány idején pedig Kövér Lászlót váltva a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. 2011. óta pedig ő vezette a BAZ megyei kormányhivatalt.

Ennek a kormányhivatalnak a Miskolci Nemzeti Színházban tartott augusztus 20-ai ünnepségén természetesen ő is beszédet mondott, ami nem az elképzelhető legizgalmasabb beszédhelyzet. Ám Demeter egy ponton minden jelenlévőt képes volt meglepni.

Arról kezdett ugyanis beszélni, hogy volt egy álma. Nem is akármilyen álom, hanem “rosszízű”. Emberünk ugyanis bevallása szerint azt álmodta, hogy egy “ellenérdekelt titkosszolgálat” arra törekedik, hogy “beosztásától megfossza és a helyére a saját emberét ültesse”. Hogy milyen titkosszolgálat? Álmában Demeter először egy SZ-nek ejtendő S-t, majd az “ECURITATE” betűhalmaz betűit látta. Na mi jön ki abból, ha as S-hez hozzáadjuk azt, hogy ECURITATE? Demeter ezen a ponton abbahagyta a tiszteletköröket és így folytatta: 

“Álmomban a fejemhez kaptam és a szar, szemét szekusok alliteráló kifejezés pattant ki belőle. Ekkor a másik oldalamra fordulás miatt vagy egy szúnyog zizegése miatt, már nem tudom pontosan de, felébredtem. Az álom eltávolodott, de a rossz érzés megmaradt. (...) Vajon csak egy rossz álom volt, vagy egy jövőbeli történés előérzete?”

Utóbbi.

Az Átlátszó cikke ugyanis háttér gyanánt elmagyarázza, hogy Demeter közismerten és régóta rosszban volt Kriza Ákossal, Miskolc korábbi fideszes polgármesterével és annak egykori kabinetfőnökéből lett majdnem-utódjával. Kriza után a Fidesz ugyanis a korábbi városvezető védencét, Alakszai Zoltánt jelölte a pozícióra, de ő kikapott a legutóbbi önkormányzati választáson. A városban közben hosszabb ideje tartotta magát a pletyka, hogy a kormányzat Demeter leváltására készül, hogy a helyére Alakszait, Kriza emberét nevezzék ki a megyei kormányhivatal élére. 

Demeter tehát már augusztusban attól tarthatott, hogy leváltják és jön Kriza kádere. De hogy jött ide a szar szekusozás? Úgy, hogy Kriza Erdélyből települt át, majd csinált karriert Miskolcon, ahol az ellenfelei - sajátos módon a pártján belüliek is - féltékenységből elkezdték lerománozni, sőt le is szekusozni amiatt, hogy állítólag nem bízott a helyiekben és egy rakás pozícióba hazatelepült erdélyi magyarokat nevezett ki. Arról persze soha nem merült fel tényleges adat, hogy akár Kriza, akár más a köreiből a román titkosszolgálat ügynöke lett volna.

Demeter meghökkentő beszéde önbeteljesítő jóslatnak bizonyult, a piszkos szajú konzervatívot ugyanis szeptember 10-én tényleg nyugdíjazták és a helyére Alakszait ültették. Aki, hogy szép kerek legyen a sztori, egyáltalán nem erdélyi, hanem miskolci születésű.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!