Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan lettek az MSZP társelnökei

POLITIKA
2020 szeptember 19., 14:45

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket.

Mészáros Tamás, a kongresszus szavazatszámláló bizottságának elnöke az MSZP Facebook-oldalán közvetített videóban azt mondta, a társelnökök megválasztását a 261 küldöttből 225 támogatta. Az eredmény annyiban nem meglepő, hogy korábban ugyan arról volt szó, hogy Mesterházy Attila is elindul a pártelnöki posztért, de végül ezt nem tette meg.

A párt elnökhelyettese Komjáthi Imre lett, a párt alelnökének Gurmai Zitát és Hegyi Gyulát választották.

A választmány elnöke a korábban a posztot már betöltő Hiller István lett. (via MTI)