Szokatlanul erős fegyverekkel mentek egymásnak az azeriek és az örmények

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Vasárnap reggel tíz perccel 8 óra után rakéták csapódtak be Sztyepanakert városába, amelyek a helyi hatóságok szerint megöltek egy nőt, a gyerekét és tizenhat katonát. Örmény álláspont szerint ezzel kezdődött a legújabb véres összecsapás Európa legrégebbi konfliktusában. 

Azerbajdzsán kormánya szerint a hadműveleteket az örmények kezdték, amikor átlőttek Karabahból az azeri oldalra, és megöltek egy ötfős családot. 

Délre mindkét oldalon rendkívüli állapotot vezettek be, az azeri fővárosban egy időre lekapcsolták az internetet, az örmények mozgósították a tartalékosokat. 

Délutánra kilőtt tankok mellett égő holttestekről, rakétázó helikopterekről érkeztek képek a térségből, bár nagyon nehéz eldönteni, hogy a felvételek közül melyik készült valóban vasárnap, és valóban Nagorno-Karabahban.

Családi házakra is lőnek.Fotó: Ibrahim Hashimov/Sputnik via AFP

Sztálin gerjesztette a gyilkos indulatokat

Nagorno-Karabah (vagy magyarul Hegyi-Karabah) sokáig vegyes lakosságú terület volt, ahol 20 százalékban muzulmán (síita) azeriek, többségben pedig keresztény örmények laktak. A 19. század elején az orosz cár fennhatósága alá került a vidék, majd a szovjet idők beköszöntével Sztálin úgy döntött, hogy az önálló tagköztársaságokká váló Örményország és Azerbajdzsán között örökké tartó feszültséget szít azzal, hogy az örmény többségű területet az azeri oldalhoz csatolja. Az "oszd meg és uralkodj" elv szerint járt el, hogy mindkét oldal Moszkvától várjon igazságtételt. 

Ahogy a szovjet központi vezetés gyengülni kezdett, a karabahi örmények úgy követelték egyre élesebben, hogy Örményországhoz csatlakozhassanak, vagy legalább függetlenek lehessenek. 1988-ban a karabahi autonóm parlament megszavazta az egyesülést Örményországgal, és közben a két, akkor még szovjet tagköztársaságban véres tüntetések és pogromok kezdődtek. 

A Szovjetunió szétesett, Azerbajdzsán és Örményország is kikiáltotta a függetlenségét, és a két ország háborúzni kezdett Karabahért. Az 1994-ig tartó, 30 ezer halottat és egymillió menekültet követelő háborút az örmények nyerték: Karabah kvázi függetlenné vált, amit ugyan a világ országai közül csak néhány oroszbarát szakadár terület (például Abházia és Transznyisztria) ismer el, valójában az örmény kormány az úr, és a tartomány 145 ezer lakosa között már egyetlen azeri sincs.

Az azeriek azóta sokkal erősebbek lettek

1994 óta az egyébként is háromszor népesebb Azerbajdzsán bőven Örményország fölé nőtt. Az olaj és gáz jóval gazdagabbá tette, és így a hadserege is sokkal erősebb lett. 

Miközben mindkét ország a GDP-je 5 százalékát költi a hadseregére, ez az azeriek esetében évi 2,7 milliárd dollárt, az örményeknél azonban csak 0,5 milliárdot jelent. Az azerieknek jóval erősebb a légi erejük, több a tankjuk is, és modernebb a felszerelésük minden tekintetben. 

Az örmények 2018-ig mindent megtettek Moszkvának

És bár Azerbajdzsán azóta is magának követeli Karabahot, volt egy fontos szempont, ami miatt sosem indítottak újabb nagy háborút: Örményország a térség legfontosabb orosz szövetségesévé vált a 90-es évek közepe óta, és az orosz hadsereg állandó katonai bázist is fenntart a területén. 

Moszkva szempontjai annyira fontosak voltak az örmény kormánynak, hogy amikor 2013-ban Putyin rászólt az ukrán és az örmény vezetőkre, hogy eszükbe ne jusson társulási szerződést kötni az EU-val, akkor az örmény miniszterelnök azonnal lemondta Brüsszelben a szerződést, míg az ukrán elnök még hónapokig ellenállt - pedig Viktor Janukovicsról van szó, akit fél évvel később oroszbérencként üldöztek Moszkváig a kijevi tüntetők. 

Az orosz-örmény szövetség azonban 2018 óta lazult, mert utcai tüntetések nyomán Nikol Pasinyan lett a miniszterelnök, akit Moszkvában sorosizmussal és túlzott nyugatossággal vádoltak. 

Pasinyan igyekezett Örményországot közelebb vinni a Nyugathoz, és ezzel párhuzamosan próbált óvatosan békülni Azerbajdzsánnal is. 2016-ban Karabahban már volt egy négynapos háború, aminek mintegy 200 áldozata volt, és Pasinyan tett néhány gesztust a feszültség oldására. 

Júliusban már lőtték egymást

Hosszú távon azonban nem sikerült békülni, idén júliusban ismét lőtték egymást az azeriek és az örmények Karabahnál. Akkor ugyan gyorsan visszaállt a tűzszünet, de a háborús pszichózis azóta mindkét országban újra felerősödött. Pasinyan is bekeményített, ahogy a túloldalon Ilham Alijev elnök is - akinek még az édesapja írta alá a 94-es tűzszünetet azeri részről.

Ez új szint

Hogy most vasárnap melyik fél lőtt előbb, az eldönthetetlen. A villongások, belövések Karabah határvidékén viszonylag rendszeresek voltak eddig is. 

Ami viszont nem hasonlít az elmúlt tíz év hasonló összecsapásaira, az a katonai mozgósítás mértéke: ennyi nehézfegyverzetet nem szoktak bevetni. Most azeri tankoszlopok indultak meg Karabah felé, és harci helikopterekkel is lőtték a területet. 

Szintén szokatlanul élesek a politikai szövegek: az azeri kormány kimondta, hogy végső céljuk Hegyi-Karabah visszaszerzése, és a védelmi miniszter még azzal is fenyegetőzött, hogy ha az örmények nem nyugszanak, akkor lebombázzák az egyik atomerőművüket. Az örmény vezetés hasonlóan harcias hangvételben fogadkozik, hogy az azeriek sosem szerezhetik meg Karabahot. 

Az örmény hadsereg felvétele azeri tankokról.Fotó: HANDOUT/AFP

Ami szintén új motívum, hogy a török kormány egyértelműen kiállt az azeriek mellett. Ankara mindig is Baku szövetségesének számított ebben a konfliktusban, de éles helyzetben ennyire harciasan még nem nyilvánultak meg. A többi nagyhatalom - így a régióban még nagyon érdekelt Oroszország is - inkább általában szólította fel önmérsékletre a feleket. 

Érdekes körülmény, hogy mindkét oldal azzal vádolja a másikat, hogy a szíriai hadszíntérről hozott erősítést. Az azeriek azt terjesztik, hogy örmény oldalon kurd egységek tűntek fel, míg az örmények a törökök zsoldjában álló szíriai milíciákat véltek felfedezni. Egyik vádra sincs bizonyíték, és mindkét oldal tagadja a másik fél állításait. 

A térséget jól ismerő szakértők többsége arra számít, hogy talán nem lesz nagyon nagy vérontás, és az azeriek megelégszenek majd azzal, hogy néhány karabahi falut elfoglalnak, és ezzel egy kicsit jobb pozícióba kerülnek. (Hasonló történt 2016-ban is, csak az örmények akkor azt mondták, hogy azok húsz éve lakatlan falvak, így meghódításuk értéke csekély volt.) Csakhogy a most felvonultatott fegyverzet óvatossá teszik ezeket az optimista várakozásokat, mert azt is rendre hozzáteszik, hogy évtizedek óta nem volt ilyen veszélyes a helyzet.