Müller Cecília szerint nincs anyagi korlátja a koronavírus tesztek elvégzésének

járvány
2020 október 05., 10:32

Ma is tartott „sajtótájékoztatót” az operatív törzs. Ismertették a reggeli adatokat, köztük a 11 új áldozatot. Az ő életkoruk (68-83 év között) Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint azt bizonyítja, hogy

„átterjedt a megbetegedések statisztikája az idősebb korosztályra is tulajdonképpen, ahogy ezt gondoltuk és számítottuk előre”.

Mint mondta, jellemzően még mindig a fiatal korosztály érintett nagyobb tömegben, „azonban sajnos az idősebb és főként a krónikus megbetegedésben szenvedők is bevonódtak ismételten a járványnak a második hullámába”.

„Változatlanul sajnos egy felszálló szakaszban vagyunk, Európa-szerte és nemzetközi szinten is mindenhol növekszik a fertőzöttek száma a világban, sajnos Magyarország sem kivétel ezek közül” - folytatta a helyzet ismertetését a tiszti főorvos, felhívva a figyelmet a kézmosás fontosságára, fertőtlenítésre, maszkviselésre és távolságtartásra.

A tesztelésekről a felvezető részben csak annyi hangzott el, hogy összesen már 765 598 vizsgálatot végeztek eddig. Az nem, hogy tegnap az elmúlt két hét legkevesebb tesztjét végezték el, ezen belül pedig rekordmagas volt a pozitív vizsgálatok aránya.

Később kérdésre Müller Cecília azt mondta, hogy a tesztek elvégzésének anyagi korlátja eddig sem volt, ezután sem lesz. Mi már több mint két hete próbáljuk megtudni, azt, hogy

  • Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint akkor megfelelő a tesztelési stratégia, akkor van kontroll alatt a járvány egy országban, ha az elvégzett tesztek kevesebb, mint öt százaléka pozitív. Magyarországon szeptember 11. óta nem teljesül ez a WHO-ajánlás. Miért nem tesztelünk többet?
  • Ha kiemelten fontos, hogy az iskolák működjenek, akkor miért nem kapnak elsőbbséget a gyanús tünetekkel a háziorvosuknál bejelentkező pedagógusok a tesztek levételénél és a minták kivizsgálásánál?

De ezekre ma sem kaptunk választ.

Szóba került ugyanakkor, hogy milyen maszkot érdemes varrni és miből. Olyat, ami eltakarja az orrot és a szájat is, és minél kevesebb rést hagy az arcnál. Az anyaga legyen pamut, vagy olyan anyag, ami bírja a 60 fokos mosást és a vasalást, vannak jó szabásminták az interneten.

link Forrás

Müller Cecília elmondta azt is, hogy látják, hogy emelkedik a covidos részlegeken a betegek száma, ezért tervszerűen átvezényelnek ide személyzetet máshonnan. Szintén két hete hiába próbáljuk megtudni azt is, hogy

  • Hány intenzív terápiás szakápoló van az országban? Ők összesen hány lélegeztetőgépet tudnak egyidejűleg működtetni?

De erre sem kapunk választ. Pedig szakértők szerint a szakápoló személyzet miatt lehet egy felső, 3000-es korlátja az intenzív ágyas kezelésnek.

Az országos tiszti főorvos szerint nem veszélyes, ha valaki esetleg tünetmentesen koronás, és beadatja az influenza elleni védőoltást, mert a vakcina nem képes betegséget okozni, csak az immunválaszt váltja ki.

Azt is elmondta, hogy a védőfelszereléseknél jobb a helyzet, mint tavasszal, mert van már hazai gyártás is, a kórházparancsnokok jelentése szerint mindenhol két hétre elég készlet van.

Kapott kérdést azzal kapcsolatban is, hogy a budapesti szuperkupa döntőn résztvevőket nyomon követik-e annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyire volt veszélyes megrendezni az eseményt. Kiderült, hogy nem. A logikájuk szerint az új fertőzöttek konktakkutatásai során kellene kiderülni, hogy valaki ott volt-e a meccsen. De nem kötődnek az új fertőzöttek a meccshez, nem lett járványgóc a Puskás Aréna.