Úgy veszünk nyugati LNG-t, hogy közben még több orosz gázt vásárolunk

"Az ország érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezzen gáz az országba" - jelentette be Szijjártó Péter szeptember 4-én, amikor a külügyminiszter szavai szerint "történelmi gázvásárlási megállapodás született a Shellel". Azt már nem részletezte, hogy magyar részről melyik cég szerződött, de vélhetően az állami MVM földgázkereskedőjére gondolt. A bejelentés évi 250 millió köbméter gázról szólt.

A megállapodás azért tűnt történelminek, mert először fordult elő, hogy LNG, azaz cseppfolyósított gáz behozatalára kötött szerződést a magyar kormány szervezésében valaki, és ez a gáz kivételesen nem Oroszországból érkezőnek látszott. Stratégiai szempontból ennek az a fő jelentősége, hogy lazítani lehet a függést az oroszországi beszállítástól. Az USA és az Európai Bizottság is régóta szorgalmazza, hogy LNG-terminálok és új vezetékek építésével minél több versenytársat kapjon a Gazprom a térségben.

Szijjártó azt is mondta, hogy további új szerződéseknek köszönhetően 2027-ig a magyar gázfelhasználás 10 százaléka érkezik majd a horvátországi LNG-teminál felől. "Évente egymilliárd köbméter cseppfolyósított gáz érkezik majd, amelyet a visszagázosítást követően Magyarországra szállítanak a magyar-horvát gázvezetéken keresztül" - mondta sajtótájékoztatóján. E mondatában kevés szó szerint igaz állítás volt.

A bejelentés értelmezését megnehezítette, hogy miközben tájékoztatója elején évi egymilliárd köbméter beszállításáról beszélt Horvátország felől, addig később azt részletezte, hogy a Shelltől évi 250 millió köbméter gáz érkezik Magyarországra, amelyet a januártól műkődő Krk szigeti LNG terminálból veszünk át, és vezetéken szállítanak Magyarországra. Hogy a többi, évi 750 millió köbmétert ki és hogyan szállítja, az nem derült ki akkor, bár Szijjártó egyértelművé tette, hogy az is Horvátországból érkezik majd.

Ez azonban piaci forrásaink szerint nem így lesz. A valóságban az évi 1 milliárd köbméter horvátországi beszerzésű, Magyarországra érkező gáz sosem fordul meg Horvátországban, és nem is lesz cseppfolyós. Hanem Oroszországból, vezetéken keresztül érkezik majd, és Ukrajna felől lép be az országba.

A konstrukció ettől még érinti Horvátországot, és az LNG-terminált is, és még piaci racionalitása is lehetne az üzletnek, csak éppen nem arról szól a történet, hogy az orosz függést gyengíti a kormány ezzel a lépéssel. Hiszen, Szijjártó szavaival élve, a valóságban nem "jön több útvonalon" gáz az országba.

Több, a gázkereskedelemben jártas, egymástól független piaci szakértő is egyformán magyarázta el a 444-nek a konstrukciót: eszerint egy horvátországi gázkereskedő céggel cseréli majd meg az MVM a gázt.

A PPD nevű horvát cégnek éppen 2027-ig van hosszú távú szerződése az orosz Gazprommal, ők az ukrán-magyar határon vásárolnak 1 milliárd köbmétert évente, majd ezt Magyarországon keresztül viszik ki Horvátországba. 2021-től ezt a gázt itt hagynák Magyarországon, és Horvátországban elcserélnék arra a gázra, amire az MVM foglalt le kapacitást a Krk szigeti terminálon.

Az eljárás egyik értelme az lehet, hogy a gázt nem kell egyik irányban sem átvinni a horvát-magyar határon, és így kevesebbet kell fizetni a határkapacitások használatáért. Ebben az esetben ez azért jelentős szempont, mert a horvát energiahivatal nagyon magasan szabta meg a Magyarország felé kimenő kapacitás díját. Ezzel a horvát állam is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az MVM és PPD közti, cserén alapuló konstrukció létrejöjjön. Az egyik 444-nek nyilatkozó szakember szerint

a kapacitási díj olyan irreálisan magas, hogy minden piaci szereplő számára nyilvánvaló, hogy Horvátország felől Magyarországra nem jöhet be gáz, akármit is mondanak a politikusok történelmi megállapodásokról és új együttműködésekről.

Ami egyelőre nem világos, hogy a csereügylet anyagilag a PPD-nek vagy az MVM-nek lesz-e előnyösebb, és hogy mennyiben szolgálja a magyarországi ellátásbiztonságot, ha úgy lazítjuk az orosz függést, hogy évi egymilliárd köbméterrel több orosz gázt veszünk át az ukrán határon.

Szijjártó bejelentésének értelmezését tovább bonyolítja, hogy egyszerre beszélt "egymilliárd köbméter cseppfolyósított" gázról és a "magyar gázfelhasználás 10 százalékáról". Ez így nem stimmel. Az egymilliárd köbméter normál állapotú gáz valóban az éves hazai fogyasztás 10 százalékát teheti ki, de ugyanennyi cseppfolyósított gáz sokkal több ennél, mert 1 köbméter LNG-ből 600 köbméter normál állapotú gáz lesz. Minden bizonnyal végig a normál állapotú gáz mennyiségeire gondolt a miniszter.

Közel a politikához, közel az oroszokhoz

A csereügyletben horvát részről érintett PPD 2001-ben horvát-magyar vegyesvállalatként alakult, a háborúban megrongálódott gázvezetékek helyreállítására Vukovar környékén. 2003-ban a pécsi központú Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. lett az egyedüli tulajdonosa, amit aztán a német E.on vásárolt meg. 2009-ben az E.on túladott ezen a horvátországi érdekeltségén, és akkor vette meg a PPD-t a mostani tulajdonosa, Pavao Vujnovac, aki a cég egyik alkalmazottja volt addig.

Vujnovac vezetésével a PPD szárnyalni kezdett, és horvát léptékben nagyon komoly gázkereskedővé lépett elő. Horvát lapértesülések szerint ebben komoly segítségére volt Vujnovac kiváló viszonya a jobboldali HDZ nevű párttal, ami 2003-2005 és 2011-2015 kivételével eddig mindig kormányon volt Horvátországban. Vujnovac nem csak jóban van a horvát kormánypárt több meghatározó politikásával, de hivatalosan is támogatta a pártot, 2016-ban mintegy 170 millió forintnak megfelelő hitellel például.

A PPD a legnagyobb dobását 2017-ben érte el, amikor 10 éves szerződést kötött a Gazprommal, évi 1 milliárd köbméter vásárlásáról. A Gazprom vezetői örömmel jelentették be akkoriban az orosz sajtónak, hogy sikerült visszaszerezniük a horvát piacot. Az 1 milliárd köbméter ugyan még egy százaléka sincs a Gazprom által exportált óriási mennyiségnek, de a horvát piac azért is fontos lehetett a cégnek, mert akkor már régóta tartott a Krk szigeti LNG-terminál előkészítése. Hagyományosan a horvát piacot az osztrák – szlovén irányból látták el, és a Gazprom komolyan tartott attól, hogy az LNG terminál megépülése után a közvetlen orosz gáz-beszállításra nem lesz szükség.

Az eredeti elképzelések szerint a mostaninál sokkal nagyobb terminál épült volna meg, és akkor az jóval érzékenyebben érinthette volna a Gazpromot a rivális szállítók megjelenésével. Azzal, hogy a PPD-vel kötött megállapodással 2027-ig lefoglalták a horvát belső piac nagy részét, tovább nehezítették a beruházás előkészítését.

Egyes piaci szereplők szerint a PPD mögött orosz érdekeltség is van, "ők a horvát Emfesz" - mondta például egy tapasztalt, a régiós gázüzletet jól ismerő szakember. (Az Emfesz a 2000-es években volt jelentős gázkereskedő a magyar piacon, és a Gazprom és Dmitrij Firtas ukrán oligarcha közös vállalkozása volt.) Érdekes, hogy a nevük is nagyon hasonló: az Emfesz az "Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Szolgáltató" rövidítése, míg a PPD (Prvo Plinarsko Društvo) magyarul annyit tesz, hogy "Első Gázipari Vállalat".

Húsz éve tervezik a horvát terminált

Az elmúlt évtizedben jelentősen növekedett az LNG-kereskedelem a világban, köszönhetően a technológiai fejlődésnek. Katar, az USA és Ausztrália a legnagyobb eladók, mert ezeknek az országoknak van gázuk, de földrajzi helyzetük miatt nincs módjuk vezetéken keresztül exportálni. Az LNG-t mínusz 162 fokon, tankerhajókon szállítják, ekkor cseppfolyóssá és nagyon sűrűvé válik a gáz. A szállítás, a hűtés és a visszaalakítás költségei mellett az LNG-kereskedelemhez terminálokra is szükség van, amelyek kiadni illetve fogadni képesek a cseppfolyós gázt. Az LNG az utóbbi évekig nem volt árban versenyképes ezért a vezetékes gázzal, elsősorban ott vásárolták, ahol nem volt vezeték, például Japánban, Dél-Koreában és Kínában.

Európának ezen a felén, ahová sok orosz betáplálású vezeték vezet, mindig is biztonsági megoldásként merült fel az LNG. Egyrészt azért, hogy lehessen akkor is gázhoz jutni, ha egy Oroszországot érintő válság miatt leállnának a szállítások - például egy ukrán-orosz konfliktus esetén. Másrészt, és mindig ez volt a fontosabb szempont, az egyre olcsóbb LNG arra kényszeríti a Gazpromot, hogy egy bizonyos árszint fölé sohase mehessen.

Hasonló volt a helyzet a szlovák-magyar gázvezeték 2015-ös átadásakor: a Gazprom levitte a Magyarországra szállított gáz árát, nehogy egy új beszállítási forrásra váltsanak a magyarok. A vezetékben évekig alig volt forgalom, de azzal, hogy árcsökkentésre kényszerítette az oroszokat, összességében mégis hasznot hozott Magyarországnak. (Jelenleg Románia felé importálnak gázt a vezetéken keresztül.)

Ugyanilyen szerepe lehet az LNG megjelenésének a térségben. Ha van egy hozzáférhető terminál, akkor az ottani beszerzési ár alá lehet kényszeríteni az oroszokat. Csakhogy ez a szempont Horvátországot kevésbé érdekli, mint Magyarországot: Horvátország önmagában nem fogyaszt sok gázt, 2,7 milliárd köbmétert évente, amiből 1 milliárdot hazai kitermelésből fedeznek. A maradék kedvéért nem tűnt üzletileg értelmes befektetésnek egy terminált építeni. Krk úgy merült fel lehetséges helyszínként, hogy ott elég mély a tenger a környéken, és nem azért, mert Horvátországnak akkora szüksége lenne rá.

Magyarország viszont kereshet vele, mert az itteni árakra komoly hatással lehet a krk-i ár. A beruházás fő problémája horvát szempontból éppen ez volt: építsenek és fenntartsanak a horvátok egy csomó pénzért egy terminált, úgy hogy az esetleg üresen áll, és leginkább csak arra jó, hogy levigye a magyarok gáz-számláját? Erre az ötletre sokáig nem volt vevő a zágrábi kormány.

Közben az USA kormánya évekig nyomasztotta a magyar és a horvát kormányt is, hogy építsék már meg a terminált. Az amerikai kormány egyrészt a saját kereskedőinek a gázát akarja behozni a térségbe, másrészt az orosz befolyást igyekszik csökkenteni, úgyhogy két jelentős oka is volt két közép-európai ország sürgetésére.

Horvátország többször is kiírt tendereket az utóbbi években, hogy lássa, mennyi gázt vásárolnának a térség kereskedői a krk-i terminálból, ha megépülne. Főleg magyarországi érdeklődőkre számítottak. De sosem volt elég jelentkező, és ezért mindig elhalasztották az építkezés megkezdéséről szóló döntés. Készültek tervek 10 milliárd, aztán 5 milliárd köbméteres éves kapacitású terminálokra is, de egyikről sem látszott, hogy gazdaságosan működhetne. A magyar kormány - az amerikai nyomás ellenére is - ragaszkodott ahhoz, hogy az MVM-en keresztül nem vesz az orosznál drágább gázt, és nem kötelezi el magát sok évre előre egy ilyen rossznak látszó üzletre. Az amerikai kormány közben azt képviselte, hogy ezt fogják fel a magyarok egy biztosítási költségként. A magyar kormány pedig azt válaszolta erre évekig, hogy az üzleti szempontokat tudják csak figyelembe venni.

2019 elején végül a horvát kormány úgy döntött, hogy mindenképpen megépíti a terminált. Kisebb lesz a korábban tervezettnél, csak 2,6 milliárd köbméter gáz kiadására alkalmas, és ennek megfelelően az eredetinél egy olcsóbb változatot építenek: a terminál nem a szárazföldön létesül, hanem egy használt norvég tankerhajóba építik, amit a sziget mellé horgonyoznak majd, és ebben alakítják vissza légneművé a gázt, a tengervízzel melegítve az LNG-t. A 233 millió eurós költségből 101 milliót az EU ad, 100 milliót a horvát állam, a maradékot pedig két, állami tulajdonban lévő horvát vállalat biztosítja.

Tavaly áprilisban, amikorra már eldőlt, hogy a horvát állam mindenképpen megépíti a terminált, a magyar kormány felajánlotta, hogy megvenné a 25 százalékát, és ennyivel be is szállna az építkezésbe, de nem tudott a két kormány megegyezni egymással.

Idén tavasszal a svájci központú, de magyar alapítású és vezetésű MET nevű energiakereskedő horvátországi leányvállalata lefoglalt egy kisebb mennyiséget három évre előre a teminál kapacitásából, de a terminál működtetése csak akkor látszott biztonságosnak, amikor nem sokkal később az MVM gázkereskedője is beszállt, évi 1 milliárd köbméter kapacitás lefoglalásával, 7 évre előre. Információink szerint kormányzati felszólításra szállt be az üzletbe az MVM. A magyar részvételről többször is büszkén nyilatkozott Szijjártó Péter, a PPD-vel kötött, orosz gázt érintő csereügyletről viszont eddig nem számolt be senki a nyilvánosságnak.

Az biztos, hogy a cserével megvalósuló konstrukció nincs a magyar állam ellenére sem. A helyzetet kikényszerítő horvát határkapacitás árazását ugyanis szakértők szerint könnyen meg lehetne támadni az Európai Bizottságnál, ha nagyon zavarná a budapesti kormányt. 2017-ben egy hasonló esetben a brüsszeli intézmény versenyjogi főigazgatósága sikeresen utasította Romániát arra, hogy csökkentse az irreálisan magas díjait a román-magyar és a román-bolgár határon.

Több szakértő is úgy véli, hogy a PPD-MVM csere azért lehet jó a horvát és a magyar kormánynak is, mert így a PPD irányából az üzlethez nem közvetlenül kötődő szereplőket is ki lehet fizetni.

Helyreigazítás: Cikkünk megjelenése után a PPD az alábbi észrevételt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

"A PPD irányából az üzlethez nem közvetlenül kötődő szereplők" semmilyen módon nem kerülnek kifizetésre, ilyen jellegű, "az üzlethez nem közvetlenül kötődő szereplők'' nincsenek.