Varga Zsolt Andrást jelöli a Kúria elnökének Áder János

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Varga Zsolt András bírót jelöli a Kúria elnökének Áder János államfő. Varga Zsolt András a jelölést elfogadta. A bírói szolgálati jogviszonya a jelöléskor szünetel, de vállalta, hogy elnökké választása előtt változtat ezen a helyzeten.

Varga Zsolt András

Varga Zsolt András a kinevezése esetén Darák Pétert váltja, aki 2021. január 1-ig tölti be a pozíciót. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára, 9 évre, titkos szavazással.

Varga Zsolt András az ELTE-n végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta, lelkipásztori munkatárs – írja az MTI.

Varga több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Kétszer, összesen kb. 10 éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként. Ő volt Polt Péter helyettese, a Fidesz egyik legfőbb jogi ideológusa.

Később a Velencei Bizottság tagja lett. 2014 szeptemberétől alkotmánybíró. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmányírósági Albizottságának alelnöke lett.

Július 1. óta határozatlan időre kinevezett bíró. Emellett az MTA Köztestületének tagja és az Európa Tanács mellett működő CPGE, valamint CCPE tudományos tanácsadója.

Tagja a Közigazgatási Továbbképzési Kollégiumnak és az országgyűlési biztos Civil Konzultációs Testületének. Szintén tag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsában és több szerkesztőbizottságban. Tagja az European Law Institutnak. (MTI)