Rihanna elnézést kért, amiért a fehérnemű-bemutatóján részlet hangzott el egy muszlim szent szövegből

külföld
2020 október 06., 19:15

Rihanna bocsánatot kért, amiért legutóbbi fehérnemű-bemutatóján részlet hangzott el a muszlim szent szövegek között nyilvántartott Hadíszból. Az énekesnő azt mondta, felelőtlen volt és ugyan nem akart rosszat, mégsem figyelt eléggé.

A gond az volt, hogy a legutóbbi Savage X Fenty divatbemutatón (Fentynek hívják Rihanna ruhamárkáját) elhangzott Coucou Chloe Doom című dala, amiben szerepel a Hadíszíidézet.

link Forrás

Coucou Chloe, a dal előadója már korábban bocsánatot kért, ő sem tudta, hogy a számában elhangzó arab szöveg részlet a Hadísz ítéletnapi próféciájából. Ebben a formában tehát az előadó a Hadísz összemixeléséből készített egy számot, ami kb. olyan a muszlimoknak, mint a keresztényeknek ez:

link Forrás

Rihanna ruhamárkájának ez nem jött valami jól, korábban ugyanis az énekesnő divatházát kifejezetten a kultúrák közti párbeszéd és az elfogadás segítőjeként ünnepelték a rajongók. Igaz, Rihanna nem most először akasztja össze a bajuszt az iszlámmal, 2013-ban távoznia kellett Abu Dhabiban a nagymecset területéről, mert ott engedély nélkül készíttetett magáról „nem megfelelő” fotókat. (BBC)