Brüsszel bezáratja a kocsmákat és kávézókat

külföld
2020 október 07., 12:35

A koronavírus-járvány miatti szigorítás értelmében minden kocsmát, kávézót és rendezvényhelyszínt be kell zárni egy hónapra csütörtök reggeltől Belgium fővárosában. Nyilvános helyen alkoholt fogyasztani szintén tilos lesz, a bezárás az alkoholt nem árusító vendéglátóhelyekre és a sportlétesítmények büféire is vonatkozik.

Az éttermek egyelőre nyitva lesznek, hogy a vendéglátóipar ne omoljon teljesen össze: a megszorító intézkedések az éttermekre és az olyan vendéglátóhelyekre nem vonatkoznak, ahol ülő vendégeknek ételt szolgálnak fel. Az éttermek asztalainál legfeljebb 4 ember tartózkodhat zárt- és szabadtéren is. Az asztalokat megfelelő távolságban kell elhelyezni.

Az éjszaka is nyitva tartó üzleteknek 22 órakor be kell zárniuk, a piacokon továbbra sem szabad élelmiszert helyben fogyasztásra árusítani, a sporteseményeket a következő hónapban csak zárt ajtók mögött szabad megrendezni.

Brüsszel március 16-án.
photo_camera Brüsszel március 16-án. Fotó: Benoit Doppagne/AFP

Brüsszel fővárosi régió miniszterelnöke, Rudi Vervoort azt mondta, hétből egy ember pozitív tesztet produkál Brüsszelben, a város egyik része sincs a nemzeti átlag alatt. A múlt héten naponta átlagosan 2466 új fertőzöttet regisztráltak Brüsszelben, ami 57 százalékos emelkedés az előző héthez képest. (Guardian, MTI)