Görögországban bűnszövetkezetnek minősítették az Arany Hajnalt, elítélték a vezetőit

bűnügy
2020 október 07., 15:55

Elmarasztaló ítélet született az Arany Hajnal nevű görög radikális jobboldali párt ügyében: a több mint 5 évig húzódó tárgyalássorozat azzal zárult, hogy az illetékes athéni bíróság bűnszövetkezetnek minősítette a pártot, és elítélte több korábbi képviselőjét.

A bíróság négy ügyet tárgyalt egybegyúrva:

  1. Pavlosz Füsszasz baloldali görög rapper meggyilkolását,
  2. menekült halászok elleni támadásokat
  3. baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat
  4. a bűnszövetkezetként való működés vádját.

Az ügynek 68 vádlottja volt, köztük Nikólaosz Mihaloliákosz, az Arany Hajnal vezetője, a párt 17 képviselője és több rendőrtiszt.

A törvényszék Mihaloliákoszon kívül 6 volt törvényhozót talált bűnösnek bűnszövetkezet vezetésében és működtetésében, a többieket pedig abban való részvételért marasztalta el. Szintén elítélték Jorgosz Rupakiaszt, Füsszasz gyilkosát és az Arany Hajnal szimpatizánsát.

photo_camera Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto via AFP

Az ítélethirdetés alatt kb. 15 ezren tüntettek a fasizmus ellen a bíróság épülete előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült. A közbiztonságra 2000 rendőr, drónok és helikopterek vigyáznak Athénban. A bíróság környékét lezárták a forgalom előtt, és rendőrbuszokkal barikádozták el az épületet.

photo_camera Fotó: Panayotis Tzamaros/NurPhoto via AFP

A párt vezetői a per során következetesen tagadták az ellenük felhozott vádakat, és azt állították, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai.

Csak 11 vádlott jelent meg az ítélethirdetésen, a többieket ügyvédjeik képviselték. Az Arany Hajnal egykori törvényhozói közül egy sem volt jelen. Akiket a bűnszervezet vezetésével vádolnak, akár 15 év börtönt is kaphatnak.

Az Arany Hajnal tagjainak pere 2015 áprilisában kezdődött, és 453 tárgyalásra került sor azóta.

A radikális jobboldali pártot az 1990-es évek elején alapították, és sokáig csak egy kis szélsőséges csoportosulás volt. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik erejévé vált. Népszerűségét a gazdasági válságnak és a idegengyűlölő szólamainak köszönhette. Eszméit a migránsokat, a szexuális kisebbségek tagjait és baloldali aktivistákat megfélemlítő csatlósain keresztül terjesztette.

A párt és az utcai bűnbandák kapcsolatára Füsszasz meggyilkolása után derült fény: a zenészt a nyílt utcán lincselték meg, a halála nagy felzúdulást keltett Görögországban és a világon. Az Arany Hajnal népszerűsége a gyilkosság óta zuhanásszerűen csökkent, a tavalyi választásokon be sem jutott a parlamentbe. (Guardian, MTI)