Csúsztatással próbálta igazolni Gulyás, hogy jobban védekezünk a nyugati országoknál

járvány
2020 október 08., 11:25

„A számokat, ha megnézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország a második hullám során is a jobban védekező országok közé tartozik” - mondta csütörtökön Gulyás Gergely miniszter, aki bizonyítékul a halálozási adatainkat vetette össze más országokéval. Azt mondta, ez alapján eredményesebbek vagyunk számos nyugati országnál, és Közép-Európa átlagát hozzuk.

link Forrás

De megbicsaklott az összehasonlítás, mert miközben a második hullámról beszélt, figyelembe vette a tavaszi időszakot is, amikor jó néhány országban óriási pusztítást végzett a járvány. Ezen a grafikonon ábrázoltuk a Gulyás által felsorolt országokat és az egymillió főre vetített, összesített halálozási adatokat.

Ez alapján valóban örömtelinek tűnik a kép: alulról a második vonal mutatja Magyarországot. Az aktuális helyzetről viszont keveset tudunk meg ezzel a módszerrel. Igazán katasztrofális állapotok lennének Magyarországon, ha versenyre kelhetnénk az olasz vagy a spanyol halálozási számokkal, amik még március-áprilisban az egekbe szöktek.

Érdemesebb megnézni, mi a helyzet szeptember eleje óta. Ez a grafikon a napi halálesetek számának alakulását mutatja egymillió főre vetítve. (A napi adatok mindig a megelőző hét nap átlagát mutatják, kiszűrve a kilengéseket.) Ebből kiderül, hogy

a Gulyás által felsorolt országok közül valójában csak Romániában, Spanyolországban, Csehországban és az Egyesült Államokban rosszabb a helyzet, mint Magyarországon.Írországban és Olaszországban jóval kevesebben halnak meg, de még az Egyesült Királyság vagy Franciaország is jobban áll.

A labornak tekintett Ausztriával összehasonlítva pedig így néz ki a második hullám:

link Forrás

Szeptember elseje óta 283-an haltak meg Magyarországon, ráadásul egy esetről biztosan tudjuk, hogy nem szerepel a statisztikában.