Hármasban szexelt az oltáron a pap, letartóztatták obszcenitásért

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Szeptember 30-án este váratlan jelenetet pillantott meg egy járókelő benézve a new orleans-i Pearl River kis római katolikus templomának ablakán: a templom papja két fűzős, magas sarkú csizmás nővel szexelt az oltáron, a helyszínt be is világították, és egy állványra rögzített telefonnal vették fel az aktust. De nem csak ők, hanem az arra járó szemtanú is, aki a rendőröket is rájuk hívta. 

A bírósági iratokból az is kiderült, hogy a két nő dominaként dolgozott, az egyikőjük az esetet megelőző nap arról posztolt, hogy találkozik egy másik dominával, hogy "bemocskolják Isten házát".

A férfit és a két nőt letartóztatták obszcenitásért, óvadék ellenében mindhárman szabadlábon várják az ügy kimenetét. Az oltár szentségét a new orleans-i érsek állította vissza az erre hivatott szertartással.

(via nola.com)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!