Merkel szerint fordulóponthoz ért a védekezés Németországban

külföld
2020 október 09., 15:48

Fordulóponthoz érkezett az új típusú koronavírus elleni védekezés Németországban, a következő hetekben dől el, hogy sikerül-e továbbra is ellenőrzés alatt tartani a járványt - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.

A kormányfő a 11 legnagyobb város vezetőjével folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a nagyvárosok a járványügyi védekezés legfontosabb területei.

Angela Merkel maszkban.
photo_camera Fotó: AXEL SCHMIDT/Picture-Alliance via AFP

A legnagyobb településeken és a vonzáskörzetükben végzett munka eredményessége határozza meg, hogy milyen helyzetben vág neki az ország a télnek. Eddig jól sikerült a védekezés, de az utóbbi hetekben aggasztó folyamatok bontakoztak ki. Ezért újabb korlátozásokat kell bevezetni mindenütt, ahol a kritikus határ felé emelkedik az új fertőzések száma - mondta a kancellár.

A leginkább súlyos helyzetben lévő nagyvárosokban már életbe is léptek az első szigorítások, Frankfurtban például péntektől maszkot kell viselni a belvárosban a szabad ég alatt is, Berlinben pedig szombattól valamennyi vendéglátóhelynek és üzletnek zárva kell tartani 23 és 6 óra között.

Söder is robbanásszerű terjedéstől tart

Az új típusú koronavírus robbanásszerű terjedésének küszöbére került Németország - mondta Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök pénteken a bajor-osztrák határon fekvő Bad Reichenhallban Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélése előtt.

Markus Söder a koronavírus-járvány felerősödése miatt szervezett bajor-osztrák kormányfői tanácskozás előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a határ mindkét oldalán rendkívül komoly a járványhelyzet. Azonban a járvány első hulláma idején alkalmazott módszereket, a gazdaság és a társadalom működését bénító zárlatot mindenképpen el kell kerülni, és nyitva kell tartani az átkelőket.

Söder - aki a német tartományi kormányfők egyeztető fóruma, a miniszterelnöki konferencia soros elnöke - elmondta, hogy a fertőzések számának vészes emelkedése miatt tovább kell dolgozni a járvány lassításának stratégiáján, ezért a keddi találkozó után a jövő héten valószínűleg ismét össze kell hívni a testületet, hogy egyeztessen Angela Merkel kancellárral. (MTI)