Orvosa szerint Trump már nem fertőző

külföld
2020 október 11., 06:29

Donald Trump elnök már nem jelent fertőzőveszélyt másokra, jelentette ki kezelőorvosa, Sean Conley, aki csütörtök óta először mondott bármit a múlt csütörtökön megbetegedett, a múlt hétvégén kórházi ápolásra szoruló elnökről.

Donald Trump a Fehér Ház erkélyéről beszél híveinek egy nagyon is kampánygyűlésnek tűnő kampánygyűlésen.
photo_camera Donald Trump a Fehér Ház erkélyéről beszél híveinek egy nagyon is kampánygyűlésnek tűnő kampánygyűlésen. Fotó: Samuel Corum/AFP

Trump már orvosa bejelentése előtt emberekkel vegyült, a Fehér Házban tartott beszédet rajongóinak. Conley ezúttal sem adott teljes körű tájékoztatást, azt például nem közölte, hogy az elnök vírustesztje negatív. Megfogalmazása szerint "nincs rá többé bizonyíték, hogy a vírus aktívan szaporodna" a szervezetében, illetve azt, hogy a szervezetében "csökken" a vírus mennyisége.

link Forrás

Conley nyilatkozatában az amerikai járványügyi központ, a CDC ajánlására hivatkozott. Az alapján tíz nappal a fertőzés igazolása után egy fertőzött már nem számít fertőzőnek. Donald Trumpot a múlt csütörtökön, vagyis szombathoz képest tíz napja diagnosztizálták fertőzöttként.

Trump már orvosa bejelentése előtt emberek közé ment, a Fehér Házban tartott kampányrendezvényén közölte rajongóival, hogy "remekül van". A regnáló elnökök amúgy jellemzően nem szoktak a Fehér Házban kampányolni, mert az Egyesült Államokban amúgy a törvények nem engedik meg, hogy a közhivatalt betöltők hivatalukat saját politikai kampányukra használják. Trump most az elkülönítésére hivatkozva játszotta ki ezt a szabályt. Illetve azzal, hogy a minden elemében kampányeseménynek tűnő rendezvényt "békés tiltakozásként" jellemezték. (Via BBC)