Két élettársát is prostitúcióra kényszerítette a somogyi férfi

bűnügy
2020 október 13., 05:10

A Somogy Megyei Főügyészség kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat az ellen a 48 éves férfi ellen, aki a vele függőségi viszonyban lévő nők kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a sértettek prostitúciós tevékenységéből származó jövedelemből tartotta el magát és családját. A vádirat szerint a férfi négy, korábbi és jelenlegi, élettársával élt együtt.

Az egyik nővel 2012-ben ismerkedett meg Pécsen. A férfi a hajléktalan, nincstelen nőt lakhatás és beteg élettársa ápolása fejében költöztette otthonába, azonban vele később élettársi kapcsolatra lépett, amelyből két közös gyermek született. A másik nő 2013-ban került mellé.

Mivel a családnak a gyerekek után járó állami juttatások és az állattartásból származó csekély jövedelem nem volt elég a megélhetéshez, a férfi a két nőt 2016 és 2018 év között rendszeresen Ausztriába és Győr környékére szállította abból a célból, hogy pénzbeli ellenszolgáltatásért szexuális tevékenységet folytassanak. A férfi a nőknek szállást bérelt, értük ment, felügyelte őket és a prostitúcióból származó pénzt beszedte.

A nyomozás az egyik sértett családsegítő szolgálat felé tett jelzése alapján indult meg, amely után rövid időn belül a kaposvári rendőrök őrizetbe vették a vádlottat.