A kínai kormány tiltakozott, hogy egy Dzsingisz Kánról szóló kiállításon használni akarták Dzsingisz Kán nevét

KULTÚRA
2020 október 14., 20:20

A kínai kormány nyomására nem nyílik meg a francia Nantes városában tervezett, Dzsingis Kán mongol hódítóról szóló kiállítás. A kínaiaknak többek között azzal volt baja, hogy Château des ducs de Bretagne múzeumba tervezett kiállításon használni akarták a "mongol" és a "birodalom" szavakat, de azt is követelték, hogy a kiállításon ne szerepelhessen Dzsingisz Kán neve.

A kínai kormánynak persze nem konkrétan Dzsingisz Kánnal van baja, hanem a Kínához tartozó Belső-Mongólia tartományban élő mongolokkal.Ahogy az ország más területén is, itt is elkezdte a kínai kormány elnyomni a nem kínai kisebbséget sajátos kulturális és nemzeti identitását, asszimilálva őket a kínai kultúrába. Belső Mongóliában például a nyáron ismertetett tervek szerint fokozatosan kivezetnék a mongol nyelvet az oktatásból, és minden tantárgyat mandarin kínai nyelven oktatnának. Ez persze komoly tiltakozásokhoz vezetett a mongolok között. A kínai kormány most attól tarthat, hogy annak a felemlegetése, hogy a Dzsingis Kán által alapított mongol birodalom egy ponton Kína nagy részét uralta, erősítheti a mongolok mongol identitását.

A Nantes-i múzeum pedig a belső-mongóliai Hohhot múzeummal együttműködésben szervezte volna a kiállítását a történelem legnagyobb mongoljáról, erről pedig a kínai kormány hivatalaival kellett egyeztetni, ezen keresztül próbáltak beleszólni a kiállításba, olyan szinten, hogy a prospektusok szövegezését és a kiállítási anyagokban szereplő térképeket is ellenőrizni akarták. A francia kurátorok ezt érthető módon cenzúrának minősítették, és úgy döntöttek, inkább nem is rendezik meg a kiállítást. (Guardian)