Miközben a kormány ingyenessé tette az influenzaoltásokat, csak ugyanannyi vakcinát rendelt, mint tavaly

Egészségügy
2020 október 14., 16:21
Influenzaoltás Párizsban október 14-én.
photo_camera Influenzaoltás Párizsban október 14-én. Fotó: Marie Magnin/Hans Lucas via AFP

Müller Cecília a múlt csütörtökön jelentette be, hogy október 20-tól lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás. Egy hónappal korábban Orbán Viktor adott utasítást Kásler Miklósnak arra, hogy az influenza elleni oltást minden önként jelentkezőnek ingyenesen kell biztosítani. A jelek szerint a kormány csak az egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló rendeletet írta át, de a berendelt oltóanyag mennyiségén nem változtatott.

Pedig a bejelentések elsőre tényleg jól hangzottak, mivel a covidjárvány alatt különösen fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat, mert az eddigi tapasztalatok szerint, aki egyszerre kapja el a koronavírust és az influenzát, annak drámaian romlanak a túlélési esélyei, egyes adatok szerint kétszer nagyobb eséllyel végzetes a betegség, ha infuenzával kombinálódik.

Azonban a kormány idén is csak annyi vakcinát rendelt, mint a korábbi években. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég közölte, hogy 1,3 millió influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre, ami pontosan megegyezik a korábbi években bevetett mennyiséggel. A minisztérum szerint ez azért nem gond, mert az elmúlt években átlagosan csak a vakcinák fele fogyott el.

A háziorvosoknak kell beosztaniuk

Egy héttel az ingyenes oltások elindulása előtt több háziorvos is olyan levelet kapott a Fővárosi Kormányhivataltól, ami szerint bár a kormány döntése értelmében a 2020/2021-es influenzaszezonban bárki kérheti a térítésmentes influenza elleni védőoltást,

de „a szakmai ajánlás továbbra is az, hogy a kockázati csoportba tartozók körében minél magasabb átoltottságot érjünk el”.

Ebbe a csoportba a 60 éven felüliek, a tartós betegségben szenvedők és a terhes nők tartoznak. Nekik a korábbi években is térítésmentes volt az oltás, de idén az általános ingyenesség miatt várhatóan nagyobb lesz az érdeklődés, és a háziorovosokon múlik, hogy jut-e mindnekinek vakcina, az emiatt fellépő konfliktusokat is nekik kell felvállaniuk.

A hivatalos adatok szerint a 2019/2020-as influenzaszezonban 719 898-an kaptak influenza elleni ingyenes védőoltást, 69,3 százalékuk 60 év feletti volt. A kimaradt oltóanyag pedig veszélyes hulladékként ment a kukába.

Beszéltünk olyan háziorvossal, aki telefonon azt az utasítást kapta a hatóságtól, hogy ha fiatalok jelentkeznek, próbálják meg húzni az időt. Őket lehetőleg már csak akkor oltsák be, ha marad elég a vakcinából. Attól tartanak, hogy ha minden jelentkezőnek be kellene adniuk, akkor a készlet biztosan nem lenne elég. De ha valaki biztosra akar menni, annak azt javasolják, hogy vegye meg a patikában a saját pénzén, és beadják neki a rendelőben. Közben volt olyan orvos is, egyelőre bízik benne, hogy idén is elég lehet az 1,3 millió vakcina, ha eddig sosem merítették ki a keretet.

A háziorvosok így is arra számítanak, hogy nagy roham várható a rendelőkben. Egy páciensre átlagosan 15 percet számolnak, mivel oltás előtt még meg is kell vizsgálniuk. Egy nap nagyjából 20-30 embert lesznek képesek beoltani.

Az oltóközpontokban is többen érdeklődnek

Márpedig az idei szezonban épp a covid miatt különösen nagy az érdeklődés az influenzaoltás miatt.

Például a Nemzetközi Oltóközpontban fejenként 5000 forintért lehet előfoglalni az oltásra. És ez a díj még nem tartalmazza a vakcina és az oltás költségeit, csak az oltás jogát.

Igaz, az előfoglalók ezer forinttal olcsóbban kaphatják meg a vakcinát, valamint első ellátási díjat sem számolnak fel nekik. Itt az előfoglalásnak inkább praktikus okai vannak, így ugyanis az oltóközpontban pontosan tudják előre, mikor mennyi oltóanyagra és munkatársra lesz szükségük.

Egy általunk megkérdezett magáncég pedig arról számolt be, hogy érezhetően megugrik az influenzaoltások iránt érdeklődők száma, ha például Szlávik János főorvos arról beszél a sajtóban, hogy mindenkinek ajánlja az influenzaoltást.

A Budai Oltóközpontban is azt tapasztalták, hogy a korábbi évekhez képest többszörösére ugrott az influenza elleni oltásra jelentkezők száma. Bár a vakcinák beszerzése nem volt nehezebb, mint korábban, de arra számítanak, hogy a készletek idén hamarabb elfogyhatnak. Itt az állami ellátórendszerben használt 3Fluart nevű oltóanyag mellett négy komponensű (kvadrivalens) vakcinát is kínálnak, ami több vírustörzs ellen nyújt védelmet.