Rendkívüli állapotot vezettek be Thaiföldön: tüntetni tilos, a sajtónak hallgatnia kell

külföld
2020 október 15., 04:33

Helyi idő szerint csütörtök hajnali négy óta rendkívüli állapot van érvényben Thaiföldön. Azóta négy főnél több nem gyülekezhet, és a sajtó nem közölhet "félelmet vagy káoszt" előidéző, illetve a "békét és rendet veszélyeztető" anyagokat.

Thaiföldön, különösen a fővárosban, Bangkokban, nyár óta voltak rendszeresek a tömegtüntetések, amelyeken elsősorban diákok vettek részt.

A tüntetők szerint a 2019-es választáson csalással győzött a kormány - amelynek miniszterelnöke az a katonatiszt, aki 2014-ben puccsal jutott hatalomra. Tiltakoztak az ellen is, hogy a fiatalok körében népszerű, demokratikus átalakulást követelő ellenzéki pártot feloszlatták, és eltűnt a mozgalom egyik népszerű, Kambodzsába emigrált vezetője - a tüntetők szerint a thai kormány ügynökei rabolhatták el. A tüntetők a király hatalmának csökkentését és új alkotmányt is követeltek.

Az utolsó tüntetés a rendkívüli állapot bevezetése előtt.
photo_camera Az utolsó tüntetés a rendkívüli állapot bevezetése előtt. Fotó: Vachira Vachira/NurPhoto via AFP

A rendkívüli állapotot a rendőrség jelentette be, amely a tüntetők táborát a miniszterelnök irodája előtt már szét is verte. Hivatalosan azért most csaptak le a diákokra, mert szerdán úgymond veszélyeztették a királyi pár konvoját, amikor az út mellett állva sokan a három középső ujjukat mutatták az ég felé - ez az ellenállás szimbóluma. (BBC)