Bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítja az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőt

külföld
2020 október 16., 14:22
Nicolas Sarkozy, volt francia államfő, 2017. november 22.
photo_camera Nicolas Sarkozy, volt francia államfő, 2017. november 22. Fotó: GUILLAUME SOUVANT/AFP

A francia nyomozóügyészség negyedik rendben is vádat emelt Nicolas Sarkozy volt francia államfővel szemben, mert a gyanú szerint líbiai támogatóktól fogadott el pénzt 2007-es választási kampánya előtt. Sarkozyt egész pontosan bűnszövetkezetben való részvétellel vádolták meg.

Az egykori államfőt, aki 2007 és 2012 között vezette Franciaországot, összesen négy napon keresztül hallgatták ki az ügyben. Minden vádat tagadott.

Ez a negyedik rendbeli vádemelés Sarkozyvel szemben, aki ellen 2018 óta korrupcó, illegális kampányfinanszírozás és sikkasztásban való részvétel bűncselekménye miatt is vádat emeltek. Január óta egykori szövetségese, Thierry Gaubert ellen is nyomozás zajlik.

Az ügyészség gyanúja szerint Sarkozy több társával együtt több millió euró támogatást fogadott el Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől és kormányától. Az ügyről és az első három vádemelésről 2018-ban részletesebben is írtunk.

A hatóságok azt vélelmezik, hogy Sarkozy és köre mintegy 50 millió eurónak megfelelő illegális támogatást kapott kampányához 2007-ben, jócskán, többszörösen meghaladva a kampányfinanszírozás felső határát, törvénytelenül, külső forrásból.

A volt elnök helyzete nem könnyű, ugyanis a készpénzben történt támogatásról azóta több vezető líbiai politikus és üzletember is adott információt a francia hatóságoknak.

Ha ez nem lenne elég, Sarkozyt már a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt is vád alá helyezték, miután többet költött a törvényileg megengedettnél. Akkor ráadásul hiába is. (BBC)