Akkora tolakodás lett a vízumigénylésből, hogy 15-en belehaltak

Ezrek akartak pakisztáni vízumot igényelni az afganisztáni Dzsalálábádban, amiből akkora tömegjelenet lett, hogy legalább tizenegyen meghaltak, és többen megsérültek, írja a Reuters. Pedig az embereket a hivatal helyett eleve egy stadionba irányították.

Fotó: Wali Sabawoon/Anadolu Agency via AFP

Azért volt ekkora érdeklődés, mert az elmúlt hét hónapban egyáltalán nem lehetett vízumot kapni a járvány miatt. Pedig alapesetben sokan látogatnak a szomszédos országba orvosi kezelésre, dolgozni vagy rokonokat látogatni, nem beszélve azokról, akik az erőszak miatt menekülnek. 

Az afganisztáni pakisztán nagykövet azt mondta, mélyen elszomorítja az eset, és együttműködne a helyi hatóságokkal, hogy megkönnyítsék az igénylést. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.