Fegyverszünetet kötöttek az egymás ellen harcoló líbiai kormányok

külföld
2020 október 23., 10:34

Azonnali és tartós fegyverszünetről állapodtak meg a líbiai szembenálló felek pénteken az ENSZ által összehozott genfi tanácskozásukon. A Nemzetek Palotájában rendezett találkozóról közleményt adott ki az ENSZ líbiai különleges missziója, amely szerint a lépés fontos fordulópont a béke és a stabilitás megteremtéséhez.

Stephanie Williams, az ENSZ-főtitkár líbiai politikai ügyeiért felelős helyettes különmegbízottja azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy tanúja lehetett ennek a történelmi pillanatnak. Arabul elmondott beszédében hangsúlyozta, gratulál a résztvevőknek az elért eredményhez. Williams elmondta azt is, hogy a fegyverszünet lehetőséget teremt arra, hogy az ország területén rekedt menekültek visszatérjenek az otthonukba.

A kőolajban gazdag Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, miután a NATO támogatását élvező fegyveres felkelők elűzték a hatalomból és meggyilkolták Moammer Kadhafi diktátort. Az ország azóta lényegében két részre szakadt:

  • a nyugati országrészt és benne a fővárost, Tripolit a nemzetközi közösség által elismert egységkormány irányítja.
  • A keleti országrészt a bengázi katonai akadémián végzett Halífa Haftar tábornok ellenőrzi.

Mindkét felet különböző országok támogatták eddigi harcaikban. Törökország az egységkormányt támogatja, az Egyesült Arab Emírségek és az orrosz zsoldosok pedig Halífa Haftar tábornokot. A felek az utóbbi hetekben Genfben ültek össze, hogy megállapodjanak a tartós fegyverszünet feltételeiről. Erről Williams azt mondta, „hosszú és nehéz út vezetett idáig. A született eredmény elérését a (felek) hazaszeretete tette lehetővé”. A különmegbízott később a sajtónak azt mondta, hogy átfogó és állandó, azonnal hatályos nemzeti megállapodás született. Ennek együtt kell járnia azzal, hogy távoznak az országból a zsoldosok, külföldi harcosok. (BBC/MTI)