Január végén választják meg az áramlopás gyanúja miatt lemondott erzsébetvárosi DK-s képviselő utódját

POLITIKA
2020 október 28., 11:34

Január 24-én időközi képviselő-választás lesz Erzsébetvárosban, olvasható az önkormányzat honlapján, amit a Telex vett észre. A 4. számú választókerületben azért kellett rendkívüli szavazást kiírni, mert a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Borka-Szász Tamás október 16-án lemondott tisztségéről.

Aznap derült ki ugyanis, hogy a VII. kerületi polgármesteri hivatalban áramlopási ügy miatt tartott házkutatást a rendőrség, amit nem sokkal később a DK is megerősített. Ez után érkezett a hír, hogy Borka-Szász azonnali hatállyal lemond képviselői posztjáról és kilép a pártból is.

A rendőrség nem nevesítette a politikust, csak annyit közölt, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.”

„Egy párttársam, akivel együtt dolgozunk tavaly nyár óta az önkormányzati kampányban, majd a választási győzelem után az önkormányzatban, csúnyán cserben hagyott. Vagy talán még ennél is erősebben kellene fogalmaznom. Elárult” - kommentálta az ügyet Facebook-oldalán Niedermüller Péter, a kerület DK-s polgármestere.