„Nem akartunk háborút, ezt a háborút az állam kezdte ellenünk”

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem
  • A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az abortusz engedélyezését a magzat súlyos betegsége esetén is.
  • A döntés óriási tiltakozási hullámot indított a további szigorítást egyértelműen elutasító lakosság körében.
  • Ezeket az akciókat azonban a korábbiakkal ellentétben nem a már ismert, az üggyel foglalkozó aktivista szervezetek szervezik, hanem helyi közösségek.
  • A mozgalom céljai rövid távon nem tűnnek elérhetőnek, de években mérve egy új, tudatos fiatalokból álló politikai közösség nőhet ki belőle, amelyik erkölcsi autoritás helyett politikai szereplőként tekint az államigazgatással ezer szálon összefonódó egyházra, és a teljes elszámoltathatóságát követeli.
  • Elżbieta Korolczuk mozgalomkutatóval és Zofia Marcinekkel, az abortusztilalom elleni tiltakozásban résztvevő aktivistával interjúztunk a lengyel helyzetről.

Elżbieta Korolczuk társadalmi mozgalmak kutatója a stockholmi Södertörn Egyetemen. Párhuzamosan vizsgál lengyelországi feminista és ultrakonzervatív mozgalmakat. 2001 óta feminista aktivistának vallja magát.

Elżbieta Korolczuk

Ott volt valamelyik abortusztilalom-ellenes tüntetésen az elmúlt napokban?

Elżbieta Korolczuk: Igen, Varsóban, pénteken és hétfőn is.

Látott valami újdonságot a korábbi, 2016 óta az ügyben szervezett megmozdulásokhoz képest?

E. K.: A legnagyobb újdonság a fiatalok óriási száma volt. A Jarosław Kaczyński varsói otthona előtt tüntetők többségben huszonéves, vagy fiatalabb srácok és lányok voltak, és sokkal nagyobb tömeg gyűlt össze belőlük, mint amire számítottam a jelenlegi pandémiás helyzetben. Nagyjából húszezer ember ment aznap az utcára, annak ellenére, hogy ezek engedély nélküli demonstrációk voltak.

A másik fontos változás, hogy ugyan van egy koordináló szervezet: a Lengyel Nők Sztrájkja, de a megmozdulások teljesen önszerveződőek. Mindenki a saját lakóhelyén szervezkedik, kiposztolják a Facebookra, mikor, hol találkoznak, és spontán módon tömegek csatlakoznak hozzájuk.

Teljesen új formája ez a mozgósításnak Lengyelországban, ami persze az internet miatt jöhet létre, de az embereket valójában a mérhetetlen dühük mobilizálta ilyen hatékonyan az elmúlt napokban.

A tüntetésekről szóló tudósítások azt is újdonságként emelték ki, hogy olyan új csoportok: gazdák, és hagyományosan a kormány fő szavazóbázisának számító kelet-lengyelországi kisebb települések lakói is bekapcsolódtak a tiltakozásba, akikről eddig ez elképzelhetetlen volt. Ezt minek tulajdonítja?

E. K.: Több tényezőnek tudható be. Az egyik, hogy még a kisebb városokban is, ahol a PiS (A kormányzó ultrakonzervatív Jog és Igazságosság Pártja) elsöprő győzelmet aratott az előző választásokon, élnek emberek, akik nem támogatják ezt a kormányt. Ők is szerették volna hallatni a hangjukat, és erre ez az egyetlen megmaradt platform.

A másik tényező, hogy egyre többek éreznek elégedetlenséget a kormány járványkezelésével kapcsolatban. A nyár nagy részében ahelyett, hogy a második hullámra készültek volna, a politikai belharcaikkal voltak elfoglalva, ez a nemtörődömségük sokakat feldühített. Még olyanokat is, akik talán a PiS-t támogatták az előző választáson.

A harmadik ok pedig a társadalmi mozgalmak dinamikájában keresendő.

Amint összegyűlik egy kritikus tömeg, akik bátorságot éreznek ahhoz, hogy nyíltan kifejezzék a szembenállásukat a rendszerrel, szélesebb tömegek is sokkal könnyebben csatlakoznak hozzájuk, követik őket, amint alkalom nyílik rá.

2016-ban, ’17-ben, ’18-ban tartott tüntetések felépítettek egy teljesen új hozzáállást az demonstrálással kapcsolatban: már egyáltalán nem tűnik furcsának, deviánsnak, sokkal inkább látszik állampolgári kötelességnek.

Mi mondható el a hatóságok és a kormány reakciójáról?

E. K.: A kormány a megszokott játékot játssza: azt mondják, a tüntetők csak egy szűk kisebbség a társadalomban, akiket valószínűleg manipulálnak bizonyos külső erők, ezért nem is szállnak vitába velük.

A rendőrség viszont többször elég keményen lépett fel a csütörtöki és a pénteki tüntetések során, és voltak is letartóztatások, de nem olyan sok, mint amennyit vártam volna. Tegnap már érezhetően visszafogottabbak voltak.

Szemtanúja voltam többször, ahogyan elkiáltották magukat: „Figyelem, itt a rendőrség!”, mire a tüntetők válaszoltak: „Figyelem, itt a nők!”. De semmilyen atrocitás nem történt.

Mi lehet a tüntetéshullám sorsa az elkövetkező napokban, hetekben?

E. K.: Szerintem két forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy a tüntetések nem maradnak abba, és az államhatalom előbb igyekszik majd megmutatni, hogy ura a helyzetnek: komolyabb rendőri fellépés, esetleg még több letartóztatás következhet.  De ami talán valószínűbb, az az, hogy egyszerűen megpróbálják figyelmen kívül hagyni az egészet, és kivárni, amíg magától lecseng a tiltakozási hullám. Az mindenesetre valószínű, hogy a mozgalom világos követeléseit: az abortusz liberalizációját, és az egyház politikai befolyásának csökkentését esze ágában sem lesz teljesíteni a kormányzatnak. De szerintem fontosabbak a mozgalom hosszú távú következményei.

Mik lehetnek ezek?

E. K.: A legfontosabb a fiatalok tömeges politikai aktivizálódása. Már a legutóbbi elnökválasztáson látható volt ebből valami: fiatal szavazók rekord arányban vettek részt a voksoláson, de egy ilyen tiltakozáshullám után, amit most látunk, a PiS-nek és más ultrakonzervatív, jobboldali pártoknak, mint amilyen például a Konfederacja, elég nehéz lesz megszólítani őket.

Személyes szinten pedig: sok fiatal nővel beszélgettem ezeken a tüntetéseken, és nagyon elkötelezett, tetterős, és erős érdekérvényesítő képességekkel rendelkező aktivistákat láttam, akikkel valószínűleg a lengyelországi emberi jogi mozgalom különböző területein találkozhatunk majd a jövőben vezetőkként. Szerintem ez fontosabb lehet a rövid távú eredményeknél. Ezt a generációt eddig azzal írták le, hogy egyáltalán nem érdekli őket a politika, csak unatkozni és az interneten lógni képesek. Most megmutatták, hogy igenis érdekli, és elképesztően dühíti őket, mi történik az országban.

És van is számukra hely a jelenlegi ellenzéki politikai térben?

E. K.: Igen, viszont szinte kizárólag a baloldali pártok képesek képviselni ennek a csoportnak a politikai preferenciáit. Fontos megemlíteni, hogy több tehetséges fiatal női politikus ül képviselőként a parlamentben, akik megpróbálják oda is bevinni a mozgalom követeléseit.

Beszéljünk egy kicsit a másik oldalról. A kormány nyilván azért merte - még ha az alkotmánybíróságra tolva is a felelősséget - keresztülvinni az abortuszt gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítő szigorítást, mert érzékelte, hogy ebben van társadalmi támogatottsága.

E. K.: Hát, kifejezetten ebben a kérdésben nincsen. A lengyelek többsége nem akar további szigorítást az abortuszhoz való hozzáférésben, még a kormánypárti szavazók körében sem. Az elmúlt években sokat változott az abortusz megítélése. A legnagyobb közvélemény-kutatók 60-70 százalék körülre teszik az abortusz liberalizációját támogatók arányát. Ez is magyarázza, miért is tüntetnek olyan sokan most, a szigorítás miatt.

Akkor tehát inkább az egyház befolyása áll a háttérben?

E. K.: Részben. Másrészt pedig a gender-ellenes, ultrakonzervatív mozgalom megerősödése az elmúlt években, akik lényegében a hatalmon lévő kormány partnerei, ami óriási összegekkel támogatja őket. Az olyan ultrakonzervatív think tank-ek, mint például az Ordo Iuris elképesztően jól szervezettek, és hatékonyan képesek érvényesíteni ennek a mozgalomnak az érdekeit.

Sőt, mostanra lényegében az államszervezet részei lettek a PiS által levezényelt elitcserének köszönhetően.

Ennek megfelelően egyházellenes felhangjai is vannak tehát a mostani tiltakozáshullámnak?

E. K.: De még mennyire! Ez leginkább az elmúlt néhány év fejleménye. Emlékszem, egy 2012-es megmozdulásnak az volt a legkeményebb jelszava, hogy “Vágjátok el a köldökzsinórt az állam és az egyház között!” Az akkor iszonyú radikálisnak látszott. Ehhez képest most vasárnap templomokban, vagy templomok előtt tüntettek több helyen, az egyház elszámoltathatóságát követelve.

Az egyház évtizedeken keresztül érinthetetlen volt, mint a rendszerváltás állítólagos elhozója 1989-ben, mint a legfontosabb történelmi-kulturális tényező a lengyel társadalom életében. Mostanra viszont az látszik, hogy a lengyel fiatalság világszinten az egyik leggyorsabb ütemben szekularizálódó társadalmi réteg.

Ezeknek a templom előtt rendezett tüntetéseknek óriási szimbolikus jelentőségük van, mert megtörik az eddig szinte megkérdőjelezhetetlen közmegállapodást, hogy az egyház a legfontosabb erkölcsi autoritás. Ez a generáció nem fél odamenni a wrocławi katedrálishoz, és azt mondani a bíborosnak: “Baszd meg, nem hallgatunk többet rátok!”, vagy visszabeszélni egy kisvárosi papnak, aki a mutatóujját rázva dorgálja őket a viselkedésükért.

Ez ebben a formában valódi forradalom.

„Félek, hogy előbb utóbb erőszakkal találkozunk”

Zofia Marcinek egy aktivista kollektíva tagja, ami az évente megrendezett Menet a biztonságos abortuszért első megszervezésére alakult még 2018-ban, de segíti más, szintén a reproduktív jogok védelmével foglalkozó szervezetek munkáját is. Marcinek aktívan részt vesz a csütörtökön, az alkotmánybíróság abortuszellenes döntését követően újraindult abortusztilalom elleni tiltakozáshullámban is. Amikor interjúztunk, éppen olyan szórólap- és matricacsomagok összeállításán dolgozott, amik a megmozdulás hírét viszik, és a képviselt ügyet magyarázzák.

Zofia MarcinekForrás: LAPP PRESS FOTO

El tudnád mesélni, hogyan indultak csütörtökön az első demonstrációk?

Z. M.: Először is fontos leszögezni, hogy az aznapi és az azóta megvalósult megmozdulásoknak nincs kimondott szervezője, teljesen spontán alakultak ki. Az olyan ismert szervezetek, mint a Lengyel Nők Sztrájkja (Ogólnopolski Strajk Kobiet) is inkább csak koordinálja az önszerveződő akciókat.

Aktivista körökben, és a szűkebb nyilvánosság számára már előre tudott volt, hogy csütörtökre várható az alkotmánybíróság döntése arról, alkotmányba ütközik-e az abortusz engedélyezése súlyos magzati rendellenesség esetén. A legtöbben egyébként el sem tudták képzelni, hogy az alkotmánybíróság valóban elkaszálja az abortusztörvénynek azt a részét, ami a művi vetélések elsöprő többségét lehetővé teszi még Lengyelországban. A legtöbbjüket sokként érte a hír, hogy így döntöttek, annak ellenére, hogy a társadalom széles többsége elutasítja ezt a súlyos szigorítást.

A sokk és a düh már rögtön a döntés bejelentése után az alkotmánybíróság elé vitt egy kisebb tömeget, de ez a spontán demonstráció még messze nem volt akkora, mint ami még aznap, csütörtök este  Jarosław Kaczyński, a PiS elnökének otthona elé szerveződött. Ekkorra az ítélet híre már bejárta a médiát. A rendőrség elég erőszakosan reagált a tüntetők megjelenésére Kaczyński házánál, könnygázt és gumibotokat használtak a tömeg oszlatásához, több mint egy tucat embert pedig 24 órára őrizetbe vettek, és eljárást indítottak ellenük „hatósági személy ellen elkövetett erőszak” gyanújával.

Másnapra ennek, és magának az alkotmánybírósági döntésnek is még szélesebb körben híre ment, az emberek megszervezték magukat, így aztán Varsó és más kisebb-nagyobb városok utcái tényleg tömegekkel teltek meg.

A mostani ezek szerint túlnőtt a 2016 óta lezajlott korábbi tüntetéshullámokon?

Z. M.: Mindenképp. Az a mozgalom elvitathatatlan eredménye, hogy az emberek mostanra sokkal bátrabban mernek részt venni „illegális”, tehát sem a rendőrségen, sem a városházán nem bejelentett tüntetéseken. Korábban szinte elképzelhetetlen volt így tüntetéseket szervezni. De most azt látom, mindenki elkezdte feltalálni a maga tiltakozási módjait, és a korábbi Nők Sztrájkja és Fekete Tüntetés (Czarny Protest) Facebook-csoportok nagy ötletbörzékké változtak. Hogy szervezz tüntetést egy kisvárosban? Mi a teendő, ha a rendőrség feloszlatná a demonstrációt? Ilyen kérdésekben segítenek egymásnak az emberek.

Kialakulni látszik az ellenállás infrastruktúrája.

Szerinted milyen eredménye lehet annak, ha kitart ez a tiltakozás-hullám? A követelések: az abortusz teljes liberalizációja, és az állam és az egyház teljes szétválasztása olyan követeléseknek tűnnek, amiket a PiS-féle ultrakonzervatív kormány valószínűleg sosem lépne meg.

Z. M.: Én aktivistaként azt látom, hogy óriási, eddig nem tapasztalt energiák törnek elő főleg a fiatalokból, akik a jövő legfontosabb politikai szereplői. Ha belőlük létrejön egy olyan generációs csoport, akik változást szeretnének, és ezért hajlandóak tenni is, akkor azzal már lényegében nyertünk is a mostani rendszer ellen.

A politikai változásig pedig, az elkövetkező években ennek az újonnan aktivizálódott rétegnek a segítségével kiépülhet egy olyan hálózat, aminek a célja egy kis normalitást létrehozni az őrületben, és minél több rászoruló nő hozzáférését segíteni a biztonságos abortuszhoz az állam megkerülésével. Ez a folyamat már 2016-ban elkezdődött, de még sok munka van vele.

Ugyanakkor a mozgalom jövőjével kapcsolatban van egy félelmem is: elképzelhetőnek tartom, hogy a tüntetéshullám, ha kitart, előbb utóbb erőszakkal találkozik. Már most látszik, hogy szélsőjobboldali csoportok kitartóan keresik az alkalmat a konfrontációra.  Nem vagyok idealista, valószínűsítem, hogy ez csak durvulni fog. Közben azt is tudom, hogy gyökeres társadalmi változás talán nem is történhet meg erőszak nélkül. Minden esetre, mi megpróbálunk minél higgadtabban és bölcsebben viselkedni.

Nem akartunk háborút, ezt a háborút az állam kezdte ellenünk, nekünk viszont ki kell állnunk egymásért, meg kell védenünk a nővéreinket.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó