A nyíregyházi kórház szerint "a kezdeti ijedtséget követően kihívásként" tekintenek az átvezénylésükre a háziorvosok

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Csütörtökön írtuk meg, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében odáig fajult a járványhelyzet, hogy korra való tekintet nélkül kezdték el berendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba. Az intézmény ma közleményben reagált a 444 cikkének állításaira, szúrta ki a Telex.

A közlemény szerint humánerő szempontjából szűk keresztmetszetet jelent az intenzív ellátás, hiszen a súlyos légzési elégtelen COVID-19 betegek mellé nagy számban kell orvosokat és szakápolókat biztosítaniuk úgy, hogy a betegek száma a nem COVID intenzív részlegeken sem csökken.

Azt írják, korábbi 22 intenzív ágy mellett jelenleg 42 intenzív ágyon kezelnek koronavírus-fertőzéssel érintett betegeket. Az intenzív osztályok orvosaira és ápolóira nehezedő háromszoros terhelés csökkentésében 3 kirendelt intenzív szakorvos vesz részt az alapellátásból, akik "ellenvetés nélkül kezdték meg a munkát" a kórházban.

A közlemény lényegében megerősítette a 444 korábbi értesüléseit, azt írják, hogy a pénteki napon 337 középsúlyos és súlyos tünetekkel rendelkező beteg ellátásához 60 orvost csoportosítottak át, sebészeti és belgyógyászati szakmákból egyaránt. Az alapellátásban dolgozó belgyógyász és tüdőgyógyász szakorvosok közül ketten, egyeztetést követően osztott munkaidővel vesznek részt a Jósa András Oktatókórházban kezelt COVID-betegek ellátásában, helyettesítő háziorvos szükség szerinti bevonásával és a telemedicinális lehetőségek alkalmazásával. A praxisok betegeinek ellátása is biztosított.

Az alapellátásból érkező kollégák a kezdeti ijedtséget követően kihívásként és a szakmai együttműködés részének tekintettek a feladatra- fogalmaz a közlemény.

Az írás szerint kirendelések útján és egyeztetéseket követően a Felső-Szabolcsi Kórház egészségügyi dolgozói is bekapcsolódtak a COVID-ellátásba, egyetértve azzal, hogy az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók együtt képesek biztosítani a megye lakosainak ellátását. A közlemény szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy a betegeik ellátását megszervezzék, munkatársaik együttműködnek és alkalmazkodnak a megnövekedett terheléshez, az akut intézkedéseket követő feladatellátáshoz.

A közlemény nem reagál a 444 cikkének azon állításaira, miszerint a kórházi kirendelés során nem vették figyelembe a háziorvosok korát és esetleges krónikus betegségeit. Az újságunknak nyilatkozó érintettek szerint az áthelyezés súlyosan befolyásolni fogja az alapellátás minőségét, hiszen így az egészségügyi ellátás másik, igen fontos területén keletkezik lyuk.