Az ITM államtitkára szerint még mindig vannak olyan cégek, amik a járványon nyerészkednek

POLITIKA
2020 október 30., 13:39

Pénteken sem volt jelen Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján, helyette ott volt viszont Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Ő elmondta, hogy október 6-án az ITM fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett a koronavírus-teszteléssel foglalkozó cégeknél, hogy megtudják, mennyire tartják ezek a vállalkozások a kormány által a covid-tesztekre megszabott 19 500 forintos hatósági árat.

A vizsgálatok 19 megyében már lezárultak, de Budapesten még nem. Az eddigi eredmények alapján a 81 ellenőrzött cégből 20-nál találtak szabálytalanságokat. A 20-cégből 14-gyel szemben 17 eljárást indítottak, közülük háromra pedig bírságot is kiszabtak, miután felszólítás ellenére sem változtattak a fogyasztóvédelem által jogsértőnek tartott gyakorlatukon.

Schanda szerint a hatósági árat azért határozták meg, hogy senki se nyerészkedhessen a járványon, mégis akadnak még mindig ilyen vállalkozások, de ellenük a jövőben is igyekszik szigorúan fellépni a kormány.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője szintén beszélt a sajtótájékoztatón, azt mondta, hétvégén a temetőlátogatások alatt is figyelni kell a távolságtartásra, és a zsúfolt helyek kerülésére. Érdemes lehet akár szabad téren is maszkot viselni. (hvg.hu)