90 éves korában meghalt Sean Connery skót színészlegenda, Oscar-díjas színész, a Bond-filmek ünnepelt sztárja - jelentette be a művész családja szombaton kora délután.
Sean Connery a skócia Edinburgh-ben született egy szegény munkáscsaládban 1930-ban. Az '50-es években kezdett színészkedni, ekkor kapta első tévés szerepeit, mielőtt az MGM stúdió szerződtette. Az első ismertebb mozifilmje az 1958-as Máshol, máskor volt.
1962-ben választották ki James Bond szerepére, ami meghozta számára a világhírt. Hat Bond-filmben szerepelt: a Dr. No után 1963-ban az Oroszországból szeretettel, következő évben a Goldfinger, majd a Tűzgolyó, végül 1967-ben a Csak kétszer élsz és 1971-ben a Gyémántok az örökkévalóságnak című Bond-filmben játszotta a főszereplő titkosügynököt.
A hetvenes években ismertebb filmjei között szerepelt az Agatha Christie művéből készült Gyilkosság az Orient Expresszen, A híd túl messze van című háborús film és A nagy vonatrablás.
Ez csendesebb időszak volt a pályafutásában, amit a következő évtizedben újabb zajos sikerek követtek: ekkor készült el Brian de Palma rendezésében az Aki legyőzte Al Caponét, 1983-ban tért vissza Bond szerepébe a Soha ne mondd, hogy soha című filmben, ezt követte az 1986-os Hegylakó, és az 1989-es Indiana Jones-epizód, Steven Spielberg rendezésében.
Ebben az időszakban készült egyik talán legemlékezetesebb alakítása az Umberto Eco regényéből készült a Rózsa nevében, amiben Vilmos testvért játszotta.
Későbbi - a '90-es években játszott - szerepei közül kiemelkedik még az Egy igaz ügy, a Robin Hood, a Vadászat a Vörös Októberre és a Szikla is. 2003-ban vonult vissza végleg a filmipartól.
Connery pályafutása során számos elismerésben részesült: Oscar-díjat kapott az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért, BAFTA-díjat a Rózsa neve főszerepéért, de megkapta a francia Becsületrendet is. (BBC)