Vádat emeltek a nő ellen, akinek amfetamintól halt meg az 5 hónapos gyereke

bűnügy
2020 november 02., 13:40

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, akinek 2018 januárjában halt meg az 5 hónapos gyereke, miután halálos adag amfetamin jutott a szervezetébe.

A vádirat szerint a fiatal nő tizenéves kora óta fogyaszt kábítószert, amit harmadik terhessége idején felfüggesztett, de a gyermek két hónapos kora után visszaállt a drogozásra.

A nő és a szintén drogfogyasztó élettársa 2018. január 18-án, délután egy balástyai hoteljében szálltak meg a csecseművel együtt, ahová amfetamint is vittek magukkal. 17 órakor a nő és az élettársa a por állagú, amfetamin tartalmú szert figyelmetlenségből olyan helyen hagyták, hogy a kábítószer az 5 hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került.

Röviddel ezután a gyerek elaludt, amikor pár óra múlva sírva ébredt, már amfetamin hatása alatt állt, de a nő és az élettársa visszaaltatta. Az anya a csecsemő sírását a fogzás okozta fájdalomnak gondolta, és fogkrémmel az ínyét bekente. Az öt hónapos gyermek éjfél előtt meghalt a kábítószer okozta légzési elégtelenség, és azzal összefüggő egyéb okok miatt.

A vádlott és az élettársa éjjel észrevette, hogy a baba nem lélegzik, mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével, valamint a kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. Mivel élettársa ismeretlen helyen tartózkodik, őt a megyei rendőr-főkapitányság körözi. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni. (Ügyészség)