A Terrorelhárítási Központ főigazgatója szerint a bécsi támadás után nem nőtt Magyarország veszélyeztetettségre

2020 november 5., csütörtök 7:59

Azzal, hogy a magyar határtól 70 kilométerre hajtott végre támadást az Iszlám Állam, nem nőtt Magyarország veszélyeztetettségre, jelentette ki a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hajdu János szerint ez többek közt a hazai muszlim közösségnek is köszönhető, mert tagjai régóta itt élnek, beilleszkedtek, "nagyon komoly egzisztenciát alakítottak ki, jó kapcsolatot ápolnak a magyar kormánnyal," és kiszorítják maguk közül a radikálisokat.

"Évek óta azt látjuk, ha érkezik is olyan a Közel-Keletről, aki szélsőséges tanokat szeretne közvetíteni, egyszerűen kitolják maguk közül,"

jelentette ki. Hozzátette: a TEK természetesen figyeli az érkezőket, és "nyilván, ha találunk ilyet, titkosszolgálati módszerekkel szorítjuk ki."