Viszlát, szexturista!

Számtalan kiváló elemzés már született Donald Trumpról, a politikusról. Foglalkozzunk most inkább a narancssárga disznóemberrel, a világtörténelem első vezetőjével, aki a kezében összpontosuló elképesztő hatalommal is túl buta és lusta volt ahhoz, hogy cezaromán diktátorálmait valóra váltsa. Tekintve hogy Trump népszerűségére a koronavírus sem volt komoly hatással, senki se vegye készpénznek azt a jóindulatú magyarázatot, hogy a 45. amerikai elnöknek a járvány lett a veszte. A saját alkalmatlansága sokkal gyanúsabb.

Olyan emberként, akinek csak korlátozott ismerete van Amerikáról és az amerikaiakról, Trump 2015 végén kezdődött diadalmenetét sokáig teljesen értetlenül néztem. Aztán eszembe jutottak a szexturisták, azok az idősödő, fizikailag is visszataszító nyugati férfiak, akik Bangkoktól Maniláig minden délkelet-ázsiai nagyváros rájuk szakosodott utcáiban lebzselnek egész nap, néhány sör és prostituált társaságában.

Trump szinte mindenben ezekre a férfiakra hasonlít, nem utolsósorban azért is, mert előszeretettel választ magának a világ szerencsétlenebb régióiból feleséget. A nyugati szexturisták azért utaznak Ázsiába, mert otthon nem találnak párt, de nagyon szívesen kifejtik, hogy sajnos a nyugati nőket a feminizmus és egyéb őrültségek tönkretették, szemben ezekkel itt, a világ másik végén, akik még tudják, valójában hogy kell egy nőnek Nőnek lennie. Donald Trumpnak, a New York-i milliárdosnak is valamiért rendre Kelet-Európából kellett feleséget szereznie.

Nem különösebben meglepő ez egy olyan férfitól, akinek egyetlen egy jó tulajdonságára sem derült fény egész hosszú élete során. Ha az ember nagyon megerőlteti magát, akkor Trump egyetlen pozitív jellemvonásaként az antialkoholizmusát tudja említeni – bár ezt kissé problémássá teszi, hogy Adolf Hitlernél is ezt szokás felhozni.

Amióta Trump elnök, és több figyelem irányult személyiségére és lelkének rezdüléseire, mint amikor még csak üzletemberként és valóságshow-szereplőként tengette narancssárga mindennapjait, különösen rémisztő, hogy egyetlen embernek hogy lehet ennyi rossz tulajdonsága. Buta, lusta, csúnya, humortalan, rasszista gyökér, és, ami talán a legijesztőbb volt, bármiféle emberi érzéstől, érzékenységtől, empátiától teljesen mentes. Akár a népéről, akár a feleségéről volt szó.

Ez a négy év azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Trump a szó klasszikus értelmében beteg, aki ráadásul 70. és 74. életéve közt sokat is romlott, szellemileg és fizikailag is egyaránt. Amikor legutóbb csekkoltam, a szakértői közmegegyezés valami nárcisztikus személyiségzavar felé mutatott. Beteg embereket kinevetni és csúfolni persze nem illik, de tekintve hogy Trump maga is kinevetett és csúfolt beteg embereket, nyilván nem sértődik meg, ha vele is így bánnak.

Azt mindenképpen meg kell adni Trumpnak, hogy szélhámos ilyen magasra nagyon régen nem jutott. És ezt a sikert az sem homályosítja el, hogy ez az ő tehetsége helyett inkább annak volt köszönhető, hogy pont egy szerencsés pillanatban lépett színpadra egy olyan történelmi helyzetben, amikor Amerika jelentős része éppen egy ilyen alakra várt.

Trump ugyanis még szélhámosnak is silány volt, tekintve hogy egy tisztességes szélhámos mindig self-made man. Ő is szerette magát self-made mannek hazudni, de egyáltalán nem az: iszonyatos vagyont örökölt az apjától, és azzal is csak csődről adócsalásra bukdácsolva futotta be a karrierjét, miközben rendszeresen azon siránkozott, hogy az ilyesmivel foglalkozó lapok hogy merészelik alulbecsülni a vagyonát.

Számtalan jellemhibája közül a butasága és a lustasága volt az, ami Trumpot megakadályozta abban, hogy sikeres üzletember vagy sikeres politikus legyen. Szemben a világot ma romboló összes többi autoriter vezetővel, Dutertétől Putyinig és Orbántól Erdoganig, Donald Trumpnak négy év sem volt elég arra, hogy rendesen be tudja magát betonozni a hatalomba, és a teljes államapparátust maga alá gyűrje. Nincs igazuk azoknak a balos-liberális rettegőknek, akik szerint Trumpnak ehhez kellett volna még négy év – ilyen kevés ésszel és akaraterővel egyszerűen lehetetlen egy komplett országot fasizálni.

„De hát akarta ő, csak a mi demokratikus intézményrendszerünk nem olyan kártyavár, mint a magyar, a török vagy a filippínó” – mondják az amerikaiak. „4-8-16 év múlva, az ambiciózusabb trumpszerűségeteknél térjünk vissza erre” – mondjuk mi, akik láttuk már közelről demokratikus intézményrendszert felszámolását. Addig tényleg őszintén gratulálunk a katasztrófa elkerüléséhez és az önkorrekcióhoz.

Ahogy egy szegény ember elképzel egy gazdagot, ahogy egy gyenge ember elképzel egy erőset, ahogy egy buta ember elképzel egy okosat – állapította meg az idézet, aminek képtelen vagyok megtalálni az eredetijét.

Különösen nyomasztó volt, ahogy Trump a nála gazdagabb, erősebb vagy okosabb embereket, Jeff Bezost, John McCaint és Barack Obamát támadta, mint az osztály hülyegyereke, aki soha nem veszi észre magát.

Szórakoztatóipari szereplőként viszont tényleg jól teljesített. Ronald Reagan volt az első amerikai elnök, akit Hollywood adott, Trumpot viszont egy valóságshowból szalasztották a Fehér Házba. (Van egyébként egy elmélet, ami szerint az igazán pusztító az lesz, amikor az internetről kapunk amerikai elnököt). Nyilvános szereplései, valamint tweetjei, amelyek stílusát régi ismerősként üdvözölte mindenki, aki már beszélgetett 12-14 órája amfetamint lapátoló, golyózó szemű, szétrágott szájú zombikkal, örök emlékként maradnak velünk. Akárcsak még nála is silányabb minőségű fiai, és udvartartása egymást folyamatosan váltó, egyre ziláltabb karakterei Steve Bannontól dr. PhD. Gorka Sebestyénen át Kimberly Gullifoyle-ig.

A felvilágosultságot sugárzó Obama-évek után Trumppal a világ visszakapta azt a hülyeamerikai-képet, amivel lehetett kompenzálni, hogy az Egyesült Államokban gyűlt össze a világ legtöbb hatalma, pénze és esze. OK, ott a Facebook, a Harvard meg egy csomó atomfegyver, de ez a narancssárga disznóember ezüsttálcáról zabálja a Mekiből hozatott sajtburgereket az Ovális Irodában. A potenciálisan dögunalmas Biden-korszak alatt hiányozni fog. Hátha legalább a tweetelést nem hagyja abba.

Szerencsére a showbusinesshez nem csak Trumpnak, hanem számtalan ellenségének is lehet érzéke, így jó esély van arra, hogy a volt elnököt még éveken át fenyegetik a vádlottak padjával. Nem hiszek abban, hogy tényleg ott végzi, de a fenyegetés is elég lehet ahhoz, hogy az utóbbi négy év műsora még hosszú ideig folytatódjon egy olyan főhőssel, akinek szellemi képességei közben még tovább kopnak. Lehetetlen lesz róla elkapcsolni, mint a köteleken lógó pankrátorról, akinek még mindig székkel ütik a fejét. Közben arra is figyeljünk, hogy egy szexturistát ki lehet iktatni, de a szexturizmus elpusztíthatatlan.