Robbanás történt egy I. világháborús megemlékezésen Szaúd-Arábiában

Terrorizmus
2020 november 11., 16:47

Robbanás történt Szaúd-Arábiában, Dzsiddában egy nemzetközi emlékünnepségen, amin több európai és az amerikai nagykövet is részt vettek. Többen megsérültek.

A robbanószerkezetet a város egyik temetőjében rejtették el, ahova nem muszlim halottakat szoktak temetni. A szerkezetet akkor hozták működésbe, amikor több ország küldöttei megemlékeztek az I. világháború befejezéséről, ahogy ezt minden évben teszik. A támadást a görög, a francia, az olasz, a brit és az amerikai nagykövetség is megerősítette. A görög nagykövet és egy szaúdi biztonsági tiszt is megsérült, a brit nagykövet kisebb karcolásokkal megúszta.

Elkövetőként még semmilyen szervezet nem jelentkezett.

Mekka tartomány kormánya „gyávának” minősítette az ünnepség elleni támadást, és elmondta, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Október 29-én a dzsiddai francia konzulátus egyik őrét megsebesítette késsel egy szaúdi férfi. Az őr csak enyhe sérülést szenvedett. A késelés indítéka még mindig nem ismert. Franciaország felszólította a sivatagi királyságban levő állampolgárait, hogy legyenek a lehető legéberebbek és elővigyázatosak lehetséges terrorrámadások okán. (MTI, BBC)