Trump ugyan elbukott, de a republikánusoknak is van miért ünnepelniük

Az elnökválasztás izgalmai mellett jellemzően eltörpülnek az azzal párhuzamosan zajló képviselőházi és szenátusi választások hírei, pedig idén igen komoly volt a tét: az elnökválasztáson Biden magabiztos győzelmét előrejelző, bár annak mértékét jelentősen túlbecsülő közvélemény-kutatások azt jelezték előre, hogy a demokraták növelni tudják képviselőházi többségüket, és meg tudják szerezni a többséget a szenátusban is.

Hát, ebből semmi se lett. Bár még ezeknek a választásoknak sincs végeredményük, az már most bizonyosan látszik, hogy a demokratáknak nemhogy növelni nem sikerült képviselőházi többségüket, a republikánusok még erősödtek is. Igaz, a jelen állás szerint így is a demokratáknak lesz többségük a képviselőházban, de kényelmetlenül szűk: a 435 fős képviselőházban, amit kétévente választanak újra, jelenleg biztosan 216 képviselőjük van, további hat képviselőjelöltjük pedig meggyőző fölénnyel vezet, így valószínűsíthető, hogy legalább 222 képviselőjük lesz. Ez tízzel kevesebb, mint ahány most van. és még akkor is héttel kevesebb lesz, ha a három legszorosabb, még eldöntetlen körzetben - a utah-i 4-esben (+0,53% D), az iowai 2-esben (+0,02% D), vagy a kaliforniai 25-ösben (0,15% R) - végül a demokraták jelöltje győzne. Az összes többi, még eldöntetlen körzetben a nyerésre álló jelölt fölénye már elégnek tűnik ahhoz, hogy egy újraszámlálás se változtasson a végeredményen.

Ez demokrata szempontból, ha nem is tragikus, de kimondottan rossz eredmény. A jelen állás szerint három esélyesnek tartott inkumbensük már biztosan vesztett, három pedig vesztésre áll. Közben akadnak olyan, előzetesen rendkívül kiélezettnek gondolt szavazókerületek is, ahol a republikánus jelölt végül bőven 10 százalék feletti különbséggel nyerhet. Lényegében a demokratáknak sehol se sikerült meglepetést okozniuk, egy jelöltjük se nyert előzetesen esélyesebbnek gondolt republikánus ellen, miközben a végén nyolc republikánus nyerhet favoritnak gondolt demokratával szemben.

Ez azonban, hogy az eddiginél kisebb lesz a többségük a képviselőházban, inkább csak munkaszervezési szempontból kellemetlen. A hangsúlyosabb témák végszavazásainál szigorúbb fegyelmet kell majd tartani az amúgy ideológiailag a republikánusokénál jóval megosztottabb frakcióban.

Kormányozni nehéz, pláne, ha az ellenfél van többségben

Annak, hogy a szenátusban - egyelőre, erről mindjárt bővebben - nem sikerült megszerezniük a többséget, már mélyrehatóbb következményei vannak a megválasztott elnök, Joe Biden kormányzására.

A felvilágosodás lázában született Egyesült Államokban ténylegesen elválasztották a hatalmi ágakat, az elnök által képviselt végrehajtói hatalom teljes mértékben elkülönül a kongresszus képviselte törvényhozóitól. Vagyis a gyakorlatban úgy működik a kormányzás, hogy az elnök törvényalkotási programját még a törvényhozás mindkét házán keresztül kell vinnie. Ez, ha nem is magától értetődő - mert az amerikai politikai pártok ideológiailag korántsem egységesek -, sokkal egyszerűbb, ha a törvényhozás mindkét házában az elnök pártja van többségben.

Erre elvben még mindig van esély. Georgiában - ahol Joe Biden 28 év után tudott demokrataként elnökválasztást nyerni - idén mindkét szenátort újra kellett választani. Az állam 2016-ban papíron hat évre megválasztott szenátora, Johnny Isakson 2019-ben egészségügyi okokból lemondott, kijelölt utódjának, Kelly Loefflernek így idén meg kellett méretnie magát. Ez a választás nyitott verseny volt, 8 demokrata, 6 republikánus, 1-1 libertárius és zöld, illetve négy független jelölt versengett. Ennek azért volt jelentősége, mert Georgiában a szenátusi választásokat nem elég megnyerni, a győzelemhez a szavazatok abszolút többségére van szükség. Nyilvánvaló volt, hogy ez egy ekkora mezőnyben, ahol párton belüli riválisok is indulnak egymással szemben, senkinek se jöhet össze, nem is jött.

Igen ám, de a másik, időben esedékes, normális szenátorválasztáson se sikerült egyik jelöltnek se 50 százalék plusz egy szavazó támogatását elnyernie, így hát Georgiában január 6-án, két héttel Joe Biden elnöki ciklusának hivatalos kezdete előtt rájátszást tartanak - ezen már mindkét esetben csupán két jelölt közül kell választaniuk a szavazóknak.

Most, a november 3-i választás eredményeként a szenátusban 48 demokrata és 50 republikánus szenátor helye biztos. Vagyis ha a demokratáknak sikerülne meglovagolniuk Biden váratlanul jó georgiai szereplését, és újra mozgósítaniuk kibővült szavazótáborukat, döntetlenre menthetik az állást a szenátusban, ahol ilyen esetben a regnáló alelnök szavazata a döntő. Vagyis a létező legkisebb többséget még megszerezhetik.

De ez a meccs koránt sincs lefutva. A normál szenátorválasztást David Perdue, a republikánus inkumbens csaknem 90 ezer szavazattal nyerte demokrata kihívójával, Jon Ossoffal szemben. A rendkívüli szenátorválasztáson a demokrata Raphael Warnock ugyan 343 ezerrel szerzett több szavazatot az inkumbens Kelly Loefflernél, de ezzel is csak a szavazatok 33 százalékát szerezte meg. És míg a második legtöbb szavazatot szerző demokrata 6,6 százalékon végzett, Loeffler legerősebb republikánus riválisa 20-at. Összességében tehát itt is a republikánusok kaptak több szavazatot, csak ez a sok szavazat egyenletesebben oszlott el a jelöltjeik között.

Vagyis Bidennek fel kell készülnie a megosztott kormányzásra. Ha a mostani eredményekből indulunk ki, valószínűbbnek tűnik, hogy már elnöksége első napjaitól republikánus többségű szenátussal kell együttműködnie - vagy hát arra, hogy a szenátus minden tervét keresztülhúzhatja. Amennyire szekértáborokra szakadt az USA, talán inkább az utóbbira. Hiszen a republikánusok így minden tervét meg tudják akadályozni:

• megbéníthatják törvényalkotási programját;
• elutasíthatják Biden jelöltjeit olyan fontos posztokra, mint az FBI, vagy a CIA igazgatója;
• blokkolhatják a miniszterek kinevezését;
• és ha netán újra megüresedne egy poszt a legfelsőbb bíróságon, az új főbíró kinevezését is.

Ezek nem elvi lehetőségek. A legutóbb Barack Obama elnökségének második ciklusában volt példa rá, hogy az elnök demokrata, a törvényhozás részben vagy egészben republikánus kézen volt. Akkor a republikánusok Obama kormányzásának negyedik évében előbb a képviselőházban, majd két évre rá a szenátusban is többségbe kerültek. És szenátusi többségük birtokában sikerrel akadályozták meg Barack Obamát abban, hogy betöltse a legfelsőbb bíróságon Antonin Scalia halálával megüresedett posztot - álságosan a választás közelségére hivatkozva, hogy aztán idén, hasonló helyzetben napokkal az elnökválastzás előtt válasszanak új főbírót.

Megéri rosszfejkedni

Lényegében kényük és kedvük szerint kellemetlenkedhetnek, ahogy azt pillanatnyi vagy hosszú távú politikai érdekeik diktálják. Joe Biden győzelmi beszédében, sőt, már azelőtt is rendre arról beszélt, hogy minden amerikai elnöke akar lenni, és ideje újra egyesíteni a nemzetet. A valóság ennél zordabb. Mivel az Egyesült Államokban a képviselőházat két évente teljes egészében újraválasztják, az elnöki ciklus közepén félidős választást tartanak. Ezen a választáson hagyományosan a regnáló elnök pártja gyengébben szokott szerepelni. Ez logikus, a nem elnökválasztási évben tartott választásokon az ellenzék könnyebben mozgósítja a hatalommal elégedetlen választókat, mint a hatalom az elégedetteket. Ebből adódóan logikusabb választásnak tűnik republikánus szempontból mindenbe keresztbe tenni az elnöknek, koptatva ezzel a népszerűségét, és előkészítve azt, hogy félidőben esetleg a törvényhozás alsó házában is többséget szerezzenek.

Ha ugyanis a törvényhozás mindkét házában ők kerülnek többségbe, akkor akár az elnök ellenében is törvénykezhetnek, gyakorlatilag saját programjukat rákényszerítve a regnáló elnökre.

Ezért is lehet, hogy a demokrata körökben Biden győzelme ellenére se felhőtlen az öröm, és a párt két széle, a Bernie Sanders és Alexandra Ocasio-Cortez képviselte szocialisták, illetve a hagyományos, centrista establishment már erős egymásra mutogatásban van a törvényhozási kudarc felelősét keresve.

Biden, mint előző cikkemben írtam, végső soron fölényesen nyert. Elnöksége talán mégis egyből kudarcra lett ítélve, de legalábbis a felhatalmazása mértékéhez képest hátra kötött kézzel kell majd irányítania egy olyan országot, amely, mint fél évszázada négyévente mindig, most újra szembesülhetett azzal, hogy mennyire mélyen megosztott.