Jogosulatlanul szerzett parkolóhelyet, lemondott a lett környezetvédelmi miniszter

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

„Őszintén bocsánatot kérek azért, amit tettem, megbántam. Hibát követtem el a rigai önkormányzati parkolókkal kapcsolatban, nagyon rossz döntést hoztam. Félrevezettem a kollégáimat és a lett társadalmat.”

Juris Puce még miniszterként a kép jobb szélénFotó: Sergey Melkonov/Sputnik via AFP

Ezekkel a szavakkal mondott le posztjáról Juris Puce környezetvédelmi miniszter, akiről kiderült, hogy jogosulatlanul használta a rigai közlekedési vállalat parkolási engedélyét, amit a városi tanács egyik tagja szerzett meg neki. Úgy bukott le, hogy néhány napja a tanács egy másik tagjától, egykori párttársától próbált hasonló engedélyt szerezni, aki nyilvánosságra hozta a miniszter SMS-eit. 

Krisjanis Karins miniszterelnök elfogadta minisztere lemondását. Egy Twitter-üzenetben azt írta: a kormánynak példát kell mutatni a jogállamiság és az átláthatóság elveinek megőrzésében a társadalom számára. Felkérte a lett korrupcióellenes hatóságot, hogy vizsgálja meg az ügyet. (MTI, Baltic Times)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!