Kovács Zoltán érdemben reagált a magyar kormányt ért brüsszeli kritikákra: Soros

POLITIKA
2020 november 13., 19:01

Hosszan, és érdemben cáfolta a magyar kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Brüsszelből érkezett kritikákat. A két uniós biztos kijelentéseire Kovács Zoltán Twitterén reagált úgy,

  • hazudnak,
  • alkalmatlanok,
  • semmit sem tudnak,
  • és hazudnak,
  • mert Soros György pénzeli őket.

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa amúgy arra hívta fel a figyelmet a magyar alkotmánymódosítás kapcsán pénteken, hogy

  • "ahogy minden tagország esetében, Magyarország számára is fontos, hogy a törvény- és alkotmánymódosítások elfogadását széleskörű vita előzze meg,"
  • és 'noha ez tagállami hatáskörbe tartozik, a tagországoknak tiszteltben kell tartaniuk a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiket és a hatályos uniós jogszabályokat.'

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke pedig arról beszélt, hogy

  • a média magyarországi helyzetét érintően komoly aggályok merülnek fel a szólásszabadság, valamint a független média munkafeltételeit illetően.
  • Hozzátette: a médiatulajdont érintő viszonyok átláthatósága részleges, a médiapluralizmust veszélyeztetett, amit a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozása is bizonyít, továbbá aggályos az állami reklámok fenntartása a kormányközeli médiumok számára, valamint a kormány médiára gyakorolt közvetlen befolyása lehetőségének megteremtése.