Még idén távozhat posztjáról Dominic Cummings, Boris Johnson főtanácsadója

2020 november 13., péntek 8:40

Az év vége előtt távozik Boris Johnson vezető tanácsadója, Dominic Cummings. A héten merült fel a brit sajtóban, hogy Cummingsnak mennie kell, de a főtanácsadó az ezzel kapcsolatos pletykákat kitalációnak nevezte a BBC-nek, ugyanakkor megerősítette, hogy nem változott az álláspontja januári blogbejegyzésének megírása óta, melyben azt állította, hogy az év végére el akarja érni, hogy nagyrészt feleslegessé váljon a munkája.

Fotó: JONATHAN BRADY/AFP

A BBC-nek közben egy vezető kormányzati forrás megerősítette, hogy Cummings karácsonyig távozni fog a kormány közeléből. Brit lapok információi szerint az elmúlt napok nagyon viharosak voltak a Downings Street-en, távozott is posztjáról Lee Cain, aki addig a miniszterelnökség kommunikációs vezetője volt, és Cummings közeli szövetségesének számít.

Cain még a brexit-népszavazás idején a távozás mellett érvelő Leave-kampányban dolgozott együtt Cummingsszal, de amikor a BBC rákérdezett, a miniszterelnöki főtanácsadó tagadta, hogy Cain távozása miatt ő is lemondással fenyegetőzött volna, helyette viszont visszautalt januári posztjára, melyben megírta a terveit.

Kormányzati források szerint ugyanakkor Cummings csak azért állítja ezt, mert elébe akar menni a menesztésének, mivel állítólag Boris Johnson miniszterelnök viszonya megromlott az egykori Leave-kampányból érkező munkatársakkal.

A konfliktusok a legrosszabbkor jönnek a miniszterelnöknek, aki a közelmúltban többször is 180 fokos fordulatokat vett a járványkezelésben, és miközben a koronavírus továbbra is súlyos károkat okoz az országnak, saját pártjában is egyre többen vannak, aki elégedetlenek a kormány teljesítményével.

Cummings Johnson nagyon közeli bizalmasa volt éveke át, jelentős szerepe volt a legutóbbi sikeres választásban is, melynek köszönhetően a kormánypártnak jelentős többsége van a parlamentben. Nem véletlen, hogy Cummings átvészelhette a tavaszi botrányt is, ami azután tört ki, hogy kiderült, a főtanácsadó megszegte a kormány által elrendelt járványügyi korlátozásokat, és március végén 400 kilométert autózott lázas felesége és négyéves fiuk társaságában Londonból Durhambe, Cummings családjának birtokára.