A Moderna közölte, az ő vakcinájuk 94,5 százalékban bizonyult hatásosnak

koronavírus
2020 november 16., 11:11

Újabb jó hír oltásügyben: az amerikai Moderna bejelentette, a vakcina, amit fejlesztenek, az esetek 94,5 százalékában hatékonynak bizonyult. A fejlesztés jelenleg is zajlik, ezek még csak az előzetes eredmények.

A bejelentés alig egy héttel azután érkezett, hogy a Pfizer közölte, az ő oltóanyaguk 90 százalékos védelmet ígér.

„Ez mindannyiunknak reményt ad, hogy a vakcina képes lesz megállítani a világjárványt, és visszatérhetünk régi életünkhöz” - mondta az AP hírügynökségnek Dr. Stephen Hoge, a Moderna elnöke. „Nem egyedül a Moderna fogja megoldani a problémát. Sok vakcinára lesz szükség” - tette hozzá.

Ha valóban ilyen hatékony az oltás, és akár ez, akár a Pfizer oltása megkapja a szükséges engedélyeket, egy kis adag kész lehet belőlük még az év vége előtt. Mindkét oltást két dózisban kell beadni. A Pfizer és a BioNTech vakcinájából várhatóan 50 millió készül év végéig, a Modernáéból 20 millió, de csak az amerikai piacra.

A Moderna vakcináját 30 ezer önkéntesen tesztelték, volt, aki placebót kapott. Két héttel azután, hogy mindkét adagot beadták, összesen 95 fertőzést regisztráltak, közülük 90 placebót kapott, nem az oltást.

A kutatás folytatódik, és a Moderna elismerte, hogy ez a hatékonysági mutató még változhat, ahogy haladnak előre a teszteléssel. Azt sem lehet még tudni, hogy mennyi ideig tart a kialakuló védettség a vírus ellen.

A vakcina mellékhatásaként említették a fáradtságot, az izomfájdalmat, és fájdalmat az oltás körül a második dózis beadása után.