Közös miniszterelnök-jelöltet állít az ellenzéki szövetség

POLITIKA
2020 november 16., 11:18

A demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökeinek hétfői találkozóján újabb közös döntéseket hoztak.

A pártelnökök megállapodtak, hogy elutasítják a kormány által kezdeményezett választási szabálymódosításokat és az Alaptörvény-módosítást. Kinyilvánították, hogy bármit is fogad el a parlament, a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és „az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik”.

A pártelnökök közös programmal készülnek 2022-re, ebben határozzák meg az alapértékeket. Az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket.

Az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy

legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé.