Meghosszabbítják az ország legkihasználatlanabb autópályáját

gazdaság
2020 november 16., 11:02

30 éven át épült 60 milliárdból az M6-os. A kihasználatlan útba most öntenek még egy kis pénzt - írja a g7. A sztráda déli irányú meghosszabbítását kezdi meg a kormányzat.

A közbeszerzési oldalon már elérhetők az ajánlatok, ezek alapján úgy tűnik, 90 milliárd forint körüli összegből épül majd az új szakasz. Jelenleg a Strabag tűnik nyertesnek, amiről nemrégiben azt mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Schanda Tamás, hogy örökre ki kéne zárni a magyarországi közbeszerzésekről, mert hanyagul járt el az M0-s déli szektorának hídfelújításakor. A Strabag a Duna Aszfalttal közösen tett ajánlatot.

A g7 úgy számol, a 20 kilométeres szakasz minimum 90 milliárdos kivitelezési költsége mellett legalább 3 milliárd forint lesz az egyéb, előkészítő tevékenység, így összesen 4,7 milliárd forintba kerül majd egyetlen kilométernyi sztráda.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) oldalán található összegzés szerint az M6-os szóban forgó szakaszán két völgyhíd, egy-egy komplex pihenő, mérnökségi telep és komplex ellenőrző hely lesz.