Trump igyekszik még az elnöksége alatt átjátszani az alaszkai vadrezervátumot az olajcégeknek

külföld
2020 november 16., 18:48

A Trump-adminisztráció mindig is szerette volna, ha olajcégeket engednek a Nemzeti Sarkvidéki Vadmenedék több mint 78 ezer négyzetkilométeres (kb. egy csehországnyi) területére, hogy olaj és földgáz után fúrjanak, de egyrészt a tervet övező tiltakozások, másrészt a Trump-adminisztráció általános lassúsága és egyéb teendői miatt ez a 2020-as elnökválasztásig nem történt meg. Most azonban a New York Times szerint rákapcsolt a Fehér Ház, és megkezdték az Alaszkában, az amerikai-kanadai határnál lévő terület átjátszását.

Hétfőn be is jelentették, hogy lépéseket tesznek a területek bérbeadásához. A tervek szerint a koncessziók tényleges eladása éppen Joe Biden 2021. január 20-i beiktatása idején történik majd, ezzel rögtön komoly feladat elé állítva az olajcégek területre engedését ellenző Biden-adminisztrációt. Szakértők szerint Biden kormánya várhatóan megtorpedózza majd a koncessziók eladását, valószínűleg annak nem megfelelő tudományos előkészítettségére hivatkozva. Az eladás valószínűleg tényleg nem is lesz megfelelően előkészítve, hiszen Trumpéknak nagyon sietniük kell ahhoz, hogy még a mostani ciklusban lezáruljon a folyamat.

Az amerikai olajkitermelő cégeket képviselő Amerikai Olajipari Intézet üdvözölte Trumpék bejelentését, azt mondták, az olajcégek alig várják, hogy kutathassanak és áshassanak az USA legnagyobb természetvédelmi területét, ezzel munkahelyeket teremtve és pörgetve a gazdaságot. (New York Times)