Négy évet kapott, amiért felgyújtotta albérlőjét

bűnügy
2020 november 17., 14:14

Nem jogerősen négy év börtönre ítéltek kedden egy férfit, aki benzinnel lelocsolta és meggyújtotta albérlőjét - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t.

A rokkantnyugdíjas, alkalmi munkákból élő, „italozó életmódot folytató” vádlott a biatorbágyi telkén lévő egyik házban lakott. Az ott lévő másikba pedig megállapodásuk alapján beköltözött a sértett, aki ezért heti tízezer forintot fizetett. Amikor a sértett nem tudott fizetni, a vádlott ház körüli munkákat végeztetett vele. A sértett szintén alkalmi munkákból élt és alkoholista volt.

A vádlott egyszer szekercével mellkason ütötte albérlőjét, aki hallván, hogy a másik pénzt kér, azt mondta, hogy "kell a vodkára". A sértett akkor is nyolc napon túl gyógyuló mellkasi sérülést szenvedett.

Tavaly áprilisában pedig úgy feldühödött a vádlott, hogy az ágyon fekvő albérlő ruhájára benzint locsolt, és meggyújtotta. A sértettnek sikerült eloltania a tüzet, de nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett.

A vádlott büntetett előéletű: ittas vezetés miatt kapott fogházbüntetéséből idén januárban szabadult.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen, akit a törvényszék végültesti sértés, illetve testi sértés kísérletében mondott ki bűnösnek és négy év börtönre ítélte. Az elsőfokú döntés ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezett.