Négyen verekedtek össze New Yorkban egy parkolóhely miatt, de amikor azt hitted, hogy már vége, akkor jött a kattant audis és elképesztően zárta le a harcot

2020 november 18., szerda 5:05

A helyszín Flushing, Queens egyik főleg kínai és koreai származásúak lakta városrésze New Yorkban. Itt támadt konfliktus hétfőn egy üres parkolóhely miatt egy fehér BMW és egy fehér Audi sofőrjei és utasai között.

A parkolóhely egy aznap megnyitott pékség előtt árválkodott és azzal még nem lövöm le a poént, hogy végül az érintettek egyike sem tudta elfoglalni.

Miután kiszállítak, a két kocsi utasai összeverekedtek.

A BMW egyik utasánál baseballütő is volt, egy adott ponton azzal kezdte ütlegelni az Audi sofőrjét.

Aki ezután beszállít a kocsijába, hogy egy pillanatig úgy tűnjön, feldúltan elhajt. De nem tette, hanem átparkolt a szemközti oldalra. Több se kellett a baseballütősnek, utána ment és nagyot csapott a luxusautóra.

Nem kellett volna. Az Audit vezető 24 éves Jie Zou ettől ugyanis annyira begőzölt, hogy a következőt csinálta:

Vagyis fogta magát, gázt adott, elütötte a támadóját,

majd a férfival a motorháztetőn megpróbálta elütni annak utasát is, de őt már nem találta el, cserébe nagy svunggal behajtott a nyitást ünneplő pékség kirakatán.

Tényleg olyan jelenet volt, mintha a Kengyelfutó gyalogkakukk egyik epizódja elevenedett volna meg. És olyan következményekkel is járt: a rettenetes látványhoz képest mindenki megúszta. Négyen ugyan kórházba kerültek, de egyikük sem életveszélyes sérülésekkel.

Az egész igazi veszetes természetesen a tök ártatlan John Lo, a pékség tulajdonosa volt, akinek a vadonatúj üzletében jelentések szerint lényegében megsemmisült a berendezés.

(via Gothamist)