A hidegháború óta nem növelte oly mértékben katonai költségvetését Nagy-Britannia, mint most

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A hidegháború óta példátlan mértékben emeli védelmi kiadásait a brit kormány. A kormányzó konzervatívok már tavalyi választási programjukban is komoly összegeket terveztek fordítani védelmi kiadásokra, most azokon a terveken felül költenének a következő négy évben még 16,5 milliárd fontot (6700 milliárd forintot) a hadseregre.

Árvízi mentésen dolgozó brit katonák 2019 novemberében Stainforthnál, Doncaster közelében.Fotó: PAUL ELLIS/AFP

A brit védelmi tárca éves költségvetése 40 milliárd font, vagyis a most bejelentett csomag évi több mint tíz százalék extrát jelentenek. A brit kormány eddigi terveiben az szerepelt, hogy a jelenlegi parlament négy év múlva lejáró mandátumának végéig a védelmi kiadások minden évben az inflációt 0,5 százalékponttal meghaladó mértékben emelkednek. A csütörtökön bejelentett program az érvényes inflációs előrejelzések alapján azt jelenti, hogy a brit védelmi költségvetés a következő négy évben összesen 24,1 milliárd fonttal (9800 milliárd forinttal) növekszik.

A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a program alapján Nagy-Britannia védelmi költségvetése lesz a legnagyobb Európában, és az Egyesült Államoké után a második legnagyobb a NATO-ban. A miniszterelnökség tervei között szerepel egy új védelmi ügynökség létrehozása a mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeinek kutatására, egy kibervédelmi erő kialakítása, és létrejön egy űrvédelmi parancsnokság is, amely 2022-ben bocsáthatja fel első műholdját.

A kiadások ilyen mértékű növekedését Boris Johnson miniszterelnök hivatala azzal magyarázta, hogy jelenleg veszélyesebb és kiélezettebb a nemzetközi helyzet, mint a hidegháború óta bármikor. (Via MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!