Legalja: primitíven szexista, nőalázó, pornográf cikket írt Varga Judit miniszterről a Szanyi-féle törpepárt lapja

POLITIKA
2020 november 25., 09:46

Olyan színvonalú, Varga Judit igazságügyi minisztert emberként és nőként is lealacsonyítani szándékozó szöveg jelent meg a Munkások Újságában, a Szanyi Tibor-féle baloldali Igen Szolidaritás (ISZOMM) párt lapjában ami még a magyar politikai életben is egészen kivételes.

A "Varga Judit már nagyon szerelmeskedne George Clooney-vel" című, gusztustalan bejegyzés apropója az volt, hogy miután George Clooney színész egy interjújában orbánozott egyet, a magyar kormánypropaganda mellett több kormányzati politikus is reagált a kritikára. Köztük az igazságügyi miniszter is, egy Facebook-posztban, amiben a színész egy ismert reklámját próbálta kifigurázni, ezzel a szöveggel:

“Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár, szívesen vendégül látom egy valódi kávéra és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik. Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről. Valóság. What else Mr. Clooney?”

A Munkások Újságának elvileg humorosnak szánt bejegyzése arról szól, hogy szerintük Varga mit is akart igazából mondani Clooneynak a fent olvasható szöveggel. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szerint olyanokat, hogy, idézem

  • "Azonnal mehetünk kecóra."
  • "Nem érdekel a méret!"
  • "Két menet sokat enyhíthet a különbségeken."

Ez az éjfél utáni szeszkommentek színvonalát is alulmúló primitívség amiatt hír egyáltalán, mert

  • az Igen Szolidaritás Mozgalomnak a parlamentben is van képviselője Székely Sándor személyében
  • a párt akár a következő választás végeredményét is befolyásolhatja, abból kiindulva, hogy a legutóbbi borsodi időközi választáson jelöltet állítottak az ellenzéki összefogással szemben, Tóth Ádám pedig el is vitt 2,23 százaléknyi ellenzéki szavazatot
  • A párt elnöke (Huszti Andrea) és egyik alelnöke (Szabóné Kállai Szilvia) is nő.

Az ötödikes tornaöltöző-stílusú bejegyzés itt olvasható el, de ezt csak annak javaslom, aki el tudja viselni a szekunder szégyenérzet rohamait.