Kásler szerint a kormány időben hozta meg a jó intézkedéseket, de az emberek fegyelmezetlenek voltak

2020 november 27., péntek 12:56

A lakosság fegyelmezetlenségének köszönhető a második hullám ilyen fokú berobbanása, mondta Kásler Miklós Facebook-videójában. Szerinte a kormány

"mindig a fertőzés adott állapotának megfelelő, rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek egyetlen egy kritikus pontja volt, hogy azokat be kellett tartani. Sok esetben sikerült, de sajnálatos módon a fegyelmezetlenség miatt nagyon sok esetben pedig nem."

Több mint négyezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettünk fel átképzéssel a koronavírus elleni küzdelemre - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. Hozzátette:

"elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert."

Kásler optimista hangulata nem lankadt: szerinte a tanárok, szociális dolgozók héten indított tömeges tesztelése

"mindenféleképpen lelki megnyugvást hoz."

Végül humorra is maradt idő. Soros György vakcinakritikáját azzal csapta le, hogy

nincs tudomása arról, hogy az üzletember elvégezte volna az orvosi egyetemet vagy virológiai szakképesítése lenne.